2020-05-08 11:39:24• hírek • Szatmár.ro

Egész héten át aktívak voltak a Vöröskereszt önkéntesei

Május 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Vöröskereszt Napját. Ez esemény a Román Vöröskereszt szatmári szervezetének ezúttal is kemény munkával telik, sőt nem csak ezen a napon, de az elmúlt hét folyamán is a folyamatos segítségnyújtáson dolgoztak a szervezet tagjai.

Mint a Szatmár megyében működő civilszervezetek többsége, a Vöröskereszt is nagy erővel igyekszik segítő kezet nyújtani a COVID-19 járvány leküzdésének folyamatában. Május 8-án a Nemzetközi Vöröskereszt Napja alkalmából, az elmúlt hét kemény munkájának eredményeit vázolja fel közleményében a segélyszervezet.

Mint az alábbi felsorolás is jól mutatja, kifejezetten eredményes napok állnak a Román Vöröskereszt szatmári szervezetének önkéntesei mögött, sikerült igen sokrétű módon segítséget nyújtani az elmúlt hét folyamán Szatmár megyében.


A közlemény az alábbi eseteket emeli ki az elmúlt napok fényében:

-  A Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot higiéniai termékekkel, tisztítószerekkel és arcmaszkokkal látták el;

- A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórháznak fertőtlenítő szereket és egészségügyi szeszt vittek;

- Mintegy 20 idős személy, illetve rászoruló család számára biztosítottak élelmiszer-ellátmányt;

- A Nagykárolyi Városi Kórházat többféle fertőtlenítőszerrel, ruhaöblítővel, és arcmaszkokkal támogatták, illetve a Brico Depot felajánlása révén további 1500 egészségügyi maszkot is sikerült eljuttatni az egészségügyi intézmény számára

Az elmúlt napokban kiosztott segélycsomagok összértéke 29 000 RON volt.

A Román Vöröskereszt szatmári szervezetének csapata ezúton is köszönetét fejezi ki mindazok számára, akik támogatták, és folyamatosan támogatják a segélyszervezet munkáját.











Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: