2014-02-03 17:13:43• hírek • Szatmár.ro

Edzőmeccsek sora vár az Olimpiára

Hazatértek a fiúk az edzőtáborból, rövid pihenés után edzőmeccsek sora vár rájuk.

A Bihar megyei Május 1. fürdőn edzőtáboroztak az elmúlt napokban a második ligás Szatmárnémeti Olimpia focicsapatának játékosai.

"Nem volt könnyű a fiúknak, főleg az utolsó két nap volt fárasztó az addig felhalmozódott fáradtság miatt. Szerencsére nem adódtak egészségügyi gondok, és mindenki elvégezte a kiszabott munkát, így az erőnléttel nem lehetnek majd gondjaink a tavaszi idényben. Egy-egy futóedzésen 10-12 kilométert is megtettek a játékosok, emellett pedig még voltak az edzőtermi erőfejlesztő gyakorlatok is" - mesél az elmúlt napokról Csík Tibor vezetőedző.

A fiúknak vasárnap ért véget az edzőtábor, hétfőn pedig szabadnapjukat töltik a játékosok. A folytatásban a Rania műfüves pályán készülnek a bajnokság folytatására, majd Nagyszalontára utaznak, ahol négy összecsapás is vár a sárga-kék gárdára. Előbb a Pankota lesz az ellenfél, lesz egy negyedik ligás ellenfél is, akinek a kiléte még kérdéses, de pályára lépnek a fiúk a II. ligás Bákó ellen és a negyedik ligás Váradszentandrás is az ellenfelek listáján szerepel. A hazatérés után még tervbe van véve egy meccs a magyarországi Cigánd harmadik osztályos csapata ellen, egy visszavágó a Bákó ellen és a Zilah ellen is fog játszani az Olimpia.

Az Olimpia kerete, kapusok: Suta, Miron, Anca. Védők: Munteanu, Balau, Ene, Fl. Mureşan, Sabau, Iuhas. Középpályások: Gavrilescu, Villand, Svarczkopf, Dragos, Zsiga, Micas, Kinczel, Roatis, Faur, Rus, Lucaci. Csatárok: Bujor, D. Lemac, Feier, Prodan.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: