2015-02-20 10:09:21• hírek • MTI

Eduard Hellviget jelölte Iohannis a SRI igazgatójának

Eduard Hellvig európai parlamenti képviselőt, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik alelnökét jelölte Klaus Iohannis államfő a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatói tisztségébe.

Tavaly novemberben Klaus Iohannist a PNL éléről választották államfővé.

A most 40 éves, erdélyi születésű Hellvig 1997-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem közigazgatási és politológia karán, 2006-ban pedig a George C. Marshall Biztonságpolitika Tudományok Európai Központjában. 2004-ben és 2012-ben bukaresti parlamenti képviselővé választották, 2012-ben rövid ideig a regionális fejlesztési és idegenforgalmi tárcát vezette Victor Ponta első, szociálliberális kormányában.

Iohannis azzal indokolta a jelölést, hogy szükség volt a SRI csapatának kiegészülésére olyan körülmények között, amikor a szolgálat az utóbbi időben többször a média figyelmének középpontjába került. Rámutatott: bízik abban, hogy Hellvig vezetésével a szolgálatnál helyreáll az a "nyugalom", amely a munka folytatásához szükséges.

A SRI igazgatói posztja január 27-én üresedett meg a szolgálatot nyolc éve vezető George Maior váratlan lemondása nyomán. Távozását a sajtó azzal hozta összefüggésbe, hogy Maior a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az alkotmánybírósággal a kommunikáció megfigyelését szabályozó törvényekről.

A SRI ideiglenes vezetését ellátó Florian Coldea aligazgató is a média érdeklődésének középpontjába került miután egy korrupcióval gyanúsított parlamenti képviselő törvénytelenségekkel vádolta.

Romániában a titkosszolgálatok igazgatóit az államfő javaslatára a parlament nevezi ki. Hellvig akkor kerülhet a SRI élére, ha a két ház együttes ülésén a többség megszavazza kinevezését.

Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök azt mondta: a koalíciós pártok még nem döntöttek arról, hogy támogatják-e Hellvig kinevezését.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a jelölt kiegyensúlyozott, felkészült biztonságpolitikus, akinek a kinevezését a magyar érdekképviselet támogatja.

A Román Hírszerző Szolgálat új igazgatójának kinevezéséről várhatóan jövő héten szavaz a bukaresti parlament.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: