2012-04-18 15:03:31• hírek • MTI

Benny Hill angol komikus 20 éve halt meg

Benny Hill angol komikus, a Benny Hill Show házigazdája húsz éve, 1992. április 20-án halt meg. Hill az egyik első olyan nevettető volt, aki népszerűségét a televíziónak köszönhette. Műsorát több mint száz országban vetítették, a magyar közönséget Gálvölgyi János szinkronhangján szórakoztatta. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

1924. január 21-én született Southamptonban Alfred Hawthorne Hill néven. Iskolái befejezése után tejesemberként dolgozott, de volt hídfelügyelő, sofőr és dzsesszdobos is, a szórakoztatóiparban színpadi ügyelőként vetette meg lábát. A második világháborúban közkatonaként kezdte szolgálatát, de komikusi tehetsége miatt hamarosan a szórakoztató egységhez helyezték át. Leszerelését követően londoni varietékban "edződött", ekkoriban vette fel kedvenc szórakoztatója, az amerikai Jack Benny tiszteletére a Benny Hill nevet.

Egyre több rádióműsorban szerepelt, és 1950-ben az új médium, a televízió képernyőjén is bemutatkozhatott. A következő évben indult és négy évtizeden át futott Benny Hill Show című, legendássá vált műsora. A sorozat elsősorban a képi humorra épített, így törve át a nyelvi korlátokat, a komikus számtalan karaktert játszott el, sokszor tévéműsorokat parodizált, mindezt sok zenével fűszerezve. Hill 1969-ben a BBC-től a Thames tévécsatornához igazolt át, ahol szinte teljhatalmat kapott, műsorát csak akkor mutatták be, amikor azt ő már tökéletesnek tartotta. A BBC ezért annyira megorrolt rá, hogy a show utolsó három adását letörölték, ezekből mindössze 20 perc maradt meg. A sztárkomikustól a Thames 1989-ben vett búcsút, helyére Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson lépett. Hill jeleneteit mindig maga írta, olykor szinte felismerhetetlenségig elmaszkírozva öltözött maskarákba, s a végletekig kiaknázta a pantomim eszköztárát. Jeleneteiben egymást követték a gegek, így lett, Hill szerint, műsora "élő animációvá".

Benny Hillnek volt rádióműsora is, 1971-ben a brit slágerlistát is vezette Ernie című humoros dalával. Kilenc filmben szerepelt, természetesen karakteréhez illő vígjátékokban és saját showműsorainak filmváltozatában, 1969-ben feltűnt Az olasz munka című akció-vígjátékban is Michael Caine oldalán.

Benny Hill - 20 éve halt meg


A színpadon sikerei ellenére sem érezte igazán jól magát, a rádiózás már közelebb állt a szívéhez, de igazán a televízióban talált otthonra. Vádolták azzal, hogy túl közönséges, hogy szellemtelen, hogy jelenetei túl erőszakosak, valójában mégis az egyik leginnovatívabb és legintelligensebb televíziós komédiás volt. A közönséget legjobban szexista élcei osztották meg: a feministák mozgalmat indítottak ellene, tiltakozva a műsorban szereplő hiányosan öltözött fiatal nők, "Hill angyalai" miatt - ugyanakkor sokan főleg ezért emlékeznek a komikusra. Hill maga azt állította, hogy a női szereplők mindvégig megtartották méltóságukat, az őket üldöző férfiak pedig nyilvánvalóan balfácánok voltak. Számtalan híresség vallotta magát Benny Hill-rajongónak, többek között a színész Charlie Chaplin, Burt Reynolds, Michael Caine és Mickey Rooney, a tévés legenda Walter Cronkite és a popzenész Michael Jackson, aki még betegágyánál is meglátogatta kedvencét.

A nagy mulattató soha nem házasodott meg, a nősüléssel háromszor próbálkozott, de mindannyiszor kosarat kapott. Volt egy családi háza Southamptonban, Londonban csak bérelt lakásban élt, még autója sem volt. Egyedül az utazás luxusát engedélyezte magának, legszívesebben Franciaországba látogatott, marseille-i kávéházakban üldögélve, lányokkal flörtölve gyűjtött élményeket, ötleteket. Kitűnően beszélt franciául, olaszul, németül, sőt hollandul is tudott.
A brit televíziózás emblematikus alakjával 1992. április 20-án koszorúér-trombózis végzett tévénézés közben, holttestére csak napokkal később bukkantak rá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: