2008-11-11 16:43:17• hírek • Szatmár.ro

Eddig minden rendben zajlik

Kedden ismét a választási előkészületekkel kapcsolatos videokonferenciát tartott Victor Paul Dobre, belügyminisztériumi államtitkár.

Dobre néhány tanáccsal látta el a prefektusokat, azonban pár megyével kapcsolatban elégedetlenségét fejezte ki.

A kormány által elfogadott választási naptár szerint, november 15-én kerül sor a választási körzetek elnökeinek, illetve alelnökeinek sorhúzással való kinevezésére. November 17-én pedig le kell küldeni ezeket a listákat a megyei választási iroda elnökének. Szatmár megyében már elkezdték a csaknem 704 ezer szavazólap kinyomtatását, mellyel november 24-ig kell elkészülniük.

 

A videokonferencián elhangzottak alapján kiderült, Szatmár megye azon kevés megyék közé sorolható, ahol rendben folyik a kampány, nem úgy, mint például a fővárosban, ahol több incidens is történt a kampány kezdete óta.

Radu Bud prefektus szerint, megyénkben a politikai pártok képviselői civilizáltan viselkednek, egymást kölcsönösen tiszteletben tartva kampányolnak, reméli, hogy a parlamenti választásokig ez így is marad és a továbbiakban sem adódnak kellemetlenségek.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: