2019-03-20 13:01:18• hírek • MTI

Eb-selejtező - Hat nap alatt ötven mérkőzéssel kezdődik a sorozat (időpontok)

Kép: JOHN SIBLEY / ACTION IMAGES VIA REUTERS
Kép: JOHN SIBLEY / ACTION IMAGES VIA REUTERS

Csütörtökön megkezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata, melynek első dupla fordulójában hat egymást követő napon ötven mérkőzésre kerül sor.

A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó a vasárnapi holland-német rangadó, melyen az elmúlt időszak eredménytelensége miatt vélhetően mindkét csapat nagy bizonyítási vággyal lép pályára. A hollandok a legutóbbi kontinensviadalra, valamint világbajnokságra nem jutottak ki, a németek pedig címvédőként már a csoportkörben búcsúztak a tavalyi vb-n.

 

A két nemzeti együttes számos legendás találkozót vívott egymással nagy tornákon, így például az 1974-es vb döntőjét. Összesen 42-szer találkoztak, ebből 15 német és 11 holland siker mellett 16 döntetlen született. A két csapat tavaly ősszel a Nemzetek Ligájában is egy csoportban szerepelt, akkor a mostani meccs helyszínén, Amszterdamban 3-0-s hazai diadal született, míg Németországban 2-2 lett az eredmény. Joachim Löw együttese legutóbb közel hét éve,  az Eb csoportkörében múlta felül a holland csapatot.

 

Szintén kiemelkedő találkozónak ígérkezik a tavaly házigazdaként vb-negyeddöntős oroszok csütörtöki fellépése a vb-bronzérmes Belgium vendégeként. Az Európa-bajnoki címvédő portugálok - a vb óta először Cristiano Ronaldóval - hazai pályán, az ukránok ellen kezdenek, míg a világbajnok franciák Moldovában rajtolnak pénteken.

 

Az Eb-selejtező a megújult kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart, a márciusi összecsapásokat követően júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben bonyolítják le a dupla fordulókat, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk.

 

Az öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportból az első két-két helyezett jut ki a kontinensviadalra, melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is. A magyar fővárosban három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

 

A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek résztvevői az Európa-bajnokságnak.

 

Eb-selejtezők, program:

 

csütörtök:
    ----------
    E csoport:
Szlovákia-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45
Horvátország-Azerbajdzsán, Zágráb 20.45
    C csoport:
Észak-Írország - Észtország, Belfast 20.45
Hollandia-Fehéroroszország, Rotterdam 20.45
    G csoport:
Izrael-Szlovénia, Haifa 20.45
Észak-Macedónia - Lettország, Szkopje 20.45
Ausztria-Lengyelország, Bécs 20.45
    I csoport:
Kazahsztán-Skócia, Asztana 16.00
Ciprus-San Marino, Nicosia 18.00
Belgium-Oroszország, Brüsszel 20.45

    
péntek:
    -------
    A csoport:
Bulgária-Montenegró, Szófia 18.00
Anglia-Csehország, London 20.45
    B csoport:
Portugália-Ukrajna, Lisszabon 20.45
Luxemburg-Litvánia, Luxembourg 20.45
    H csoport:
Moldova-Franciaország, Chisinau 20.45
Andorra-Izland, Andorra la Vella 20.45
Albánia-Törökország, Shkodra 20.45

    
szombat:
    --------
    D csoport:
Georgia-Svájc, Tbiliszi 15.00
Gibraltár-Írország, Gibraltár 18.00
    F csoport:
Svédország-Románia, Solna 18.00
Málta - Feröer-szigetek, Ta'Qali 18.00
Spanyolország-Norvégia, Valencia 20.45
    J csoport:
Liechtenstein-Görögország, Vaduz 20.45
Olaszország-Finnország, Udine 20.45
Bosznia-Hercegovina - Örményország, Szarajevó 20.45

    
vasárnap:
    ---------
    E csoport:
MAGYARORSZÁG-Horvátország, Groupama Aréna 18.00
Wales-Szlovákia, Cardiff 15.00
    C csoport:
Észak-Írország - Fehéroroszország, Belfast 20.45
Hollandia-Németország, Amszterdam 20.45
    G csoport:
Izrael-Ausztria, Haifa 18.00
Szlovénia - Észak-Macedónia, Ljubljana 20.45
Lengyelország-Lettország, Varsó 20.45
    I csoport:
Kazahsztán-Oroszország, Asztana 15.00
San Marino-Skócia, Serravalle 18.00
Ciprus-Belgium, Nicosia 20.45

    
hétfő:
    ------
    A csoport:
Montenegró-Anglia, Podgorica 20.45
Koszovó-Bulgária, Pristina 20.45
    B csoport:
Portugália-Szerbia, Lisszabon 20.45
Luxemburg-Ukrajna, Luxembourg 20.45
    H csoport:
Törökország-Moldova, Eskisehir 18.00
Franciaország-Izland, Saint-Denis 20.45
Andorra-Albánia, Andorra la Vella 20.45

    
kedd:
    -----
    D csoport:
Svájc-Dánia, Bázel 20.45
Írország-Georgia, Dublin 20.45
    F csoport:
Románia - Feröer-szigetek, Kolozsvár 20.45
Norvégia-Svédország, Oslo 20.45
Málta-Spanyolország, Ta'Qali 20.45
    J csoport:
Örményország-Finnország, Jereván 18.00
Olaszország-Liechtenstein, Parma 20.45
Bosznia-Hercegovina - Görögország, Zenica 20.45
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: