2017-04-19 21:22:48• hírek • MTI

EU-forrásokból finanszíroznák az észak-erdélyi autópálya építését

Románia az Európai Unió forrásaiból finanszírozza az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelytől a magyar-román államhatárig tartó szakaszának befejezését. Erről Razvan Cuc szállításügyi miniszter beszélt szerdán a Dcnews.ro portál szerkesztőségéből közvetített interjúban.

A miniszter elmondta: az észak-erdélyi pálya Kolozsvártól nyugatra eső szakaszainak építését mindeddig az állami költségvetésből finanszírozták. Az elmúlt héten azonban Corina Cretu regionális fejlesztésért felelős biztossal tárgyaltak a pályaépítés EU-s finanszírozásáról.

"Tehermentesíteni akarjuk az állami költségvetést. Megpróbáltuk elérni (a pályaépítés EU-s finanszírozását), és sikerült. Megvan a garancia arra, hogy az erdélyi autópályát is bevonhatjuk a POIM-ba (nagy infrastruktúra operatív program)" - jelentette ki a miniszter. Razvan Cuc hozzátette: biztos benne, hogy a mandátuma végéig autópályán lehet majd közlekedni Marosvásárhelytől a Bors-Ártánd határátkelőhelyig. A Grindeanu-kabinetnek, melynek Cuc is a tagja, 2020 decemberéig tart a mandátuma.

A miniszter elmondta, a jelenlegi költségvetési ciklusban Románia 5,1 milliárd euró értékben hívhat le infrastruktúrafejlesztésre szánt összegeket az EU-tól. Megjegyezte: eddig még a korábbi költségvetési ciklus infrastruktúrafejlesztési operatív programja keretében finanszírozhatták a dél-erdélyi pályaépítéseket. Hozzátette: a régi program keretében be nem fejezett munkálatokat az új programba csoportosították át.

Románia 2003-ban kötött szerződést az amerikai Bechtel társasággal a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalra tervezett, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi sztráda megépítésére. A Nastase-kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a pályaépítést a közbeszerzési eljárás szabályai alól, és versenytárgyalás nélkül kötött szerződést a Bechtellel. Emiatt az Európai Unió kizárta a pályaépítés finanszírozását.

A román állam 2013-ban bontotta fel a szerződést a Bechtellel. Eddig a pályának a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasza épült meg, és a magyar-román államhatár és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszon végezték el a munkálatok mintegy felét. A szerződésbontás után a román állam elállt attól a szándékától, hogy a pálya Marosvásárhely és Brassó közötti szakaszát is megépítse.

2013-ban a román kormány elérte, hogy az EU korábbi költségvetési ciklusában fel nem használt forrásokból finanszírozhassa a pálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszát. E szakasznak azonban csak egy nagyon kis részén kezdődhetett el a munka, mert a lejárt környezetvédelmi engedély miatt a hatóságok nem adhatták ki az építési engedélyt a kiválasztott építőknek. Átadás előtt áll a pálya 8,7 kilométeres Gyalu-Magyarnádas szakasza, de még nem választották ki az építőt annak a (Bechtel által félig megépített) Szamos-hídnak a befejezésére, amely ezt a szakaszt összeköti a használatban lévő 52 kilométeres szakasszal.

Romániában az elmúlt másfél évtizedben az EU által finanszírozott autópályáknak az építése haladt gyorsabban. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter 2016 augusztusában arról állapodott meg Sorin Buse akkori román közlekedési miniszterrel, hogy az autópálya 2018-ban mind a magyar, mind a román oldalon eléri az államhatárt, és az M4-es pálya összekapcsolódik a romániai A3-assal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: