2018-03-12 09:27:33• hírek • MTI

EU: A bejelentett veszélyes termékek zöme kínai

A friss helyzetértékelés szerint a nemzeti hatóságok tavaly fokozott mértékben használták a riasztási rendszert, amelyben több mint kétezer, veszélyes termékekre vonatkozó figyelmeztetést köröztettek.

A forgalomból kivont termékek listáját a játékok (29 százalék), a gépjárművek (20 százalék) és a ruházati, textil- és divatárucikkek (12 százalék) vezették – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.


Leggyakrabban, az összes bejelentés 28 százalékában sérülési kockázatokkal kapcsolatban érkezett riasztás, ezt a vegyi kockázat követte (22 százalék). A piacról eltávolított veszélyes termékek többsége az Európai Unión kívülről érkezett. Az első számú származási állam továbbra is Kína, a riasztások aránya 2016-hoz hasonlóan tavaly is 53 százalék volt, vagyis stabil maradt. Az európai termékek a bejelentések 26 százalékáért voltak felelősek.


A bizottság közölte: szorosan együttműködnek a kínai hatóságokkal a konkrét ügyekben, s az olyan általános intézkedések végrehajtásában is, mint például a bevált gyakorlatok cseréje. Mint rámutattak, a fogyasztók egyre gyakrabban vásárolnak közvetlenül harmadik országokból, de ilyen esetekben is biztosítani kell, hogy a termékek megfeleljenek az uniós biztonsági előírásoknak, ahogyan az online platformokon értékesített áruk esetében is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: