2018-06-08 10:55:10• hírek • Szatmár.ro

ESSEMM-koncert és megannyi program a Szatmári Diáknapokon

Tíz csapattal és közel 150 fiatal részvételével startolt csütörtökön a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés által szervezett Szatmári Diáknapok.

A  rendezvénysorozat június 7-10 között zajlik ügyességi és kreatív versenyekkel, koncertekkel és egyéb meglepetésekkel színesítve. A csapatjátékokra szatmári középiskolás diákok jelentkezhettek, míg a szervezők munkáját, a játékok menetét majdnem félszáz fiatal önkéntes segíti.
 
Tegnap a csapatok a Music’at-ben (Macskában) tartották meg bemutatkozóikat, ahol mindent beleadtak, hogy meggyőzzék a szervezőket – és  természetesen a többi csapatot is – arról, hogy ők lesznek a legjobbak az idei diáknapokon. Kreatív bemutatkozóik verses, zenés, táncos elemekkel voltak tarkítva, de akadt olyan csapat is, aki egy mini színdarabbal állt a közönség elé.
 

A diáknapokon ESSEMM is színpadra lép

A Szatmári Diáknapok zárókoncertjén ESSEMM fog fellépni, aki tehetségét már a 2015-ös Szatmári Ifjúsági Napokon is bizonyította. A sztárfellépő a Coposu sétányon koncertezik vasárnap 20 órától. Előtte egy szatmári zenekar, a Strangers fogja fokozni a hangulatot 19 órától. Velük a közönség nemrégiben a Családi Hétvégén találkozhatott.
 

További programok

A rendezvénysorozat pénteken tovább folytatódott, hiszen a résztvevők ügyességüket bizonyíthatják lábtenisz, jenga, shout és kvíz játékokban, majd 20.30-tól Beerpong bajnokságot tartanak a Downtown Pubban. Éjféltől Dubstep és Drum and Bass buli ugyanitt. Szombaton foci, kosár és ping pong bajnokság vár a résztvevőkre, majd este karaoke és just dance vetélkedőben is összemérhetik tudásukat a középiskolások. Az est egy záróbulival ér véget a Music’at-ben, ahol a csapatok és szervezők együtt pihenhetik ki az elmúlt napok fáradalmait. Vasárnap PC-játékokat játszhatnak, illetve a city tour játékok végére is pont kerül, majd lesz még 15 órától egy slam poetry verseny is a Music’at-ben, ami után eredményhirdetés és ESSEMM koncertje zárja a Szatmári Diáknapokat az újközpontban.

Az eseményt támogatja a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az RMDSZ, Szatmárnémeti Városi Tanácsa, a G.M. Zamfirescu Művelődési Központ, valmint a Szatmár Megyei Tanács (Consiliul Județean Satu Mare).


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: