2010-04-29 14:21:27• hírek • MTI

EMNT-RMDSZ verseny?

Esik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) árfolyama az "Orbán-tőzsdén", a jövendő új magyar kormány a Tőkés László vezette rivális csoportosulások felemelkedését segíti - írta csütörtöki számában a Romania Libera.

A bukaresti napilap így fogalmaz: az új budapesti konzervatív kormány felkavarja az RMDSZ vizeit. Ez a szövetség az utóbbi években rendkívül szoros kapcsolatot tartott fenn a volt szocialista hatalommal. Most azonban Orbán Viktor pártja olyan jelzést ad Budapestről, hogy a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) részesíti előnyben a romániai magyarsághoz fűződő kapcsolataiban - írja a lap, amely szerint erre látszik utalni az a tény is, hogy a kormányban valószínűleg helyet kapó három erdélyi származású személy (Martonyi János, Szőcs Gáza, Gál Kinga) mind a Tőkés-csoportosuláshoz áll közel. Az újság megállapítja azt is, hogy Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke politikai magatartásában sokszor közös nevezőn volt Tőkéssel.

A cikk szerzője emlékeztet arra, hogy Tőkés jelentős kampányt folytatott a Fidesz magyarországi győzelme érdekében, és Orbán Viktor is segítette Tőkés Lászlót a 2007-es és 2009-es európai parlamenti választási kampányában. Tőkés pótlólagos támogatást is kapott annak idején azzal, hogy az Erdélyben fogható, "Fidesz-közeli" rádió- és televízióadók beszélgetőműsoraiban meghívottként vehetett részt. Ez azért is nagy segítség volt Tőkés számára - állapítja meg a lap -, mert ezeknek a magyarországi tájékoztatási eszközöknek nem kellett alávetniük magukat a jelöltek szereplési idejét korlátozó romániai választási szabályozásnak.

A cikk megállapítja: a Tőkés-csoport és az RMDSZ közötti versengésnek pénzügyi vonatkozása is van, vagyis az a tét, hogy a magyarországi pénzeket ki kezeli. A lap úgy fogalmaz: eddig ezek az összegek az RMDSZ ellenőrzése alatt álltak, így azok fontos logisztikai tartalékot jelentettek számára. Ezzel ellentétben Tőkés csoportjai mindeddig nem juthattak hozzá jelentős pénzügyi támogatásokhoz - teszi hozzá a Romania Libera.


Markó Béla és Tőkés László - kivel működik együtt a Fidesz?
Markó Béla és Tőkés László - kivel működik együtt a Fidesz?


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: