2014-03-04 16:44:21• hírek • Szatmar.ro

EMMV- országos matematika verseny Marosvásárhelyen

2014. február 28 - március 2. között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban rendezték meg a Romániai általános iskolák II. Országos magyar nyelvű matematika versenyét.

Ez a rendezvény a Dunaszerdahelyen sorra kerülő I. Európai magyar tannyelvű általános iskolák matematikaversenyének válogató szakasza volt, amelyet a Nemzeti Oktatási Minisztérium versenynaptárában nevesített.

Az országos válogató versenyen 16 megyéből 202 kisdiák volt jelen, hogy összemérje matematikai tudását, tapasztalatokat szerezzen, ismeretekkel gyarapodjon a Bolyaiak városában.

A három napos program keretében megismerkedhettek a várossal, előadást hallgathattak meg Bolyai Farkas és Bolyai János munkásságáról (dr. Weszely Tibor matematika professzor, Bolyai kutató, a zsűri elnöke tolmácsolásában), megismerhettek egy híres magyar találmányt, a Gömböcöt (az első ismert homogén test, melynek egyetlen egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van), ellátogathattak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre, ahol érdekes bemutató után különböző robotok „társaságát" is élvezhették, és végül a számukra szervezett buliból is aktívan kivehették részüket.

A verseny szombaton 9 - 13 óra között zajlott, ahol a diákoknak évfolyamonként 6-6 feladatot kellett megoldaniuk, a hazai és a nemzetközi versenyek programjai alapján.

Szatmár megyéből 21 tanuló vett részt a rangos megmérettetésen: 12 diák a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból, 5 tanuló a 10. sz. Ált Iskolából, 1-1 diák a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, a Református Gimnáziumból, a Balcescu-Petőfi Ált. Iskolából és a nagykárolyi Kalazanci Szt. József Római Katolikus Teológiai Líceumból.

A diákok kísérő tanárai: Forgács István (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), Polcz Zita (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum), Tempfli Gabriella (Balcescu - Petőfi Általános Iskola) voltak, akik a dolgozatok javítási bizottságaiban is részt vállaltak. Koczinger Éva és Kovács Béla tanárok (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum) pedig a Központi Versenybizottság munkálataiban vettek részt.

A verseny eredményei alapján minisztériumi díjakat és dicséreteket, EMMV díjakat és dicséreteket, valamint Bolyai-okleveleket osztottak ki.

A legeredményesebb diákok Szatmár megyéből:
Muszka Csaba (V. o.) minisztériumi I. díj és EMMV  I. díj - Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum, tanára Nagy Ágnes
Baranyai István Csaba (VIII. o.)  minisztériumi I. díj és EMMV  I. díj -  10-es számú Általános Iskola,  tanára Kacsó Zsuzsa
Boros Csaba (VI. o.) EMMV dicséret -  Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum,  tanára  Koczinger Éva
Tempfli Levente (VII. o.) EMMV dicséret -  Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanára  Polcz Zita

A felsorolt 4 tanuló továbbjutott a verseny nemzetközi szakaszára.

További eredményes tanulóink:
Kiss Ábel (V. o.)  Bolyai Oklevél - 10-es számú Általános Iskola,  tanára  Kacsó Zsuzsa
Liszkai Krisztián (V. o.) Bolyai Oklevél - Balcescu - Petőfi Általános Iskola, tanára  Tempfli Gabrilella
Lepedus Erzsébet (VI. o.) Bolyai Oklevél - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanára  Koczinger Éva

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: