2009-12-09 15:08:09• hírek • Parajdi Andrea

Annyi a 15 ezer eurós cigarettabiznisznek

Tizenötezer euró értékben akart ukrán jelzéssel ellátott Viceroy márkájú cigarettát becsempészni Szatmár megyébe egy Huta Certezei férfi. A Máramarosi és a Szatmár Megyei Határrendészek közös együttműködésével sikerült lefülelni a 35 éves férfit, aki az elmúlt idők egyik legnagyobb csempészakcióját szerette volna végrehajtani.

A Szatmár Megyei Határrendészetet alkalmazottait a Máramarosi Határrendészet figyelmeztette, hogy egy gyanús férfi, vélhetően cigarettát próbál becsempészni Máramaros megyén keresztül Ukrajnából Szatmár megyébe. A Szatmár megyei határrendészek december 8-án, 14 óra körül egy speciális megfigyelési akciót vetettek be, a Máramaros megyei Piatra település közelében.

Kifigyelték, ahogyan a férfi egy mikrobuszba pakolja a rengeteg cigarettát, majd beszáll az autóba és elindul Szatmár megye irányába. A határrendészek azonnal követni kezdték, majd rövid időn belül - amint a férfi a két megye határához érkezett - jeleztek is, hogy álljon meg az út szélén, ám az nem tett eleget a kérésnek, sőt nem riadt vissza attól sem, hogy egy mellékútra letérve próbáljon meg eltűnni a rendőrök szeme elől. Természetesen nem kellett sok idő ahhoz, hogy megállásra kényszerítsék, a főúttól pár méterre már sikerült is elfogniuk.

Az ellenőrzés után kiderült, hogy a férfi S. Vasile 35 éves és Szatmár megyei lakos, személyigazolványában egy Huta Certeze-i lakcím szerepel. Az áru megvizsgálásakor jöttek rá, hogy a törvényszegő férfi mintegy 15 ezer doboz Viceroy márkájú, ukrán felirattal ellátott cigarettát próbált becsempészni és megyénkben vélhetően jóval drágábban értékesíteni. A lefoglalt áru összértéke 15 ezer euró, amelyeknek eredetéről az illető természetesen semmilyen dokumentummal nem rendelkezett.

A vizsgálatok során kiderült, hogy az akcióban nem csak ez a férfi sáros, ugyanis rajta kívül tetemes juss reményében még négy Máramaros megyei személy is próbálta szavatolni a csempészés sikerességét. Az illető személyek felkutatását a szomszédos megye határrendészei végezték. Mindegyik személy ellen eljárás indult.


Tizenötezer euró értékben akart ukrán jelzéssel ellátott Viceroy márkájú cigarettát becsempészni Szatmár megyébe egy Huta Certezei férfi
Tizenötezer euró értékben akart ukrán jelzéssel ellátott Viceroy márkájú cigarettát becsempészni Szatmár megyébe egy Huta Certezei férfi


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: