2011-06-26 07:14:17• hírek • MTI

Duna-stratégia

Martonyi János külügyminiszter szerint a Duna-stratégia legfontosabb üzenete a régió népeinek az együvé tartozása.

"Ez a stratégia számunkra itt, a Duna-medencében, Közép-Európában mindig egy egészen különleges jelentést hordozott" - jelentette ki Martonyi szombat délután Rajkán, az osztrák-szlovák-magyar külügyminiszteri kerékpártúra befejezése utáni sajtóértekezleten.

A miniszter felsorolta a Duna-stratégia egyes elemeit, majd leszögezte: "Ezek mind fontos dolgok, de van egy még fontosabb elem: benne van a közép-európai összetartozás üzenete, és ezt tartjuk mi a legfontosabbnak."

Az ausztriai Bergből a szlovákiai Pozsonyon át a magyarországi Rajkáig tartó mintegy 30 kilométeres kerékpártúrán Michael Spindelegger osztrák, valamint Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter vett részt. Martonyi más sürgős elfoglaltsága - a kínai miniszterelnök budapesti tárgyalásain való részvétel - miatt nem kerékpározott, s partnereit Rajkán az Aranykárász kempingben fogadta.

A miniszteri kerékpártúrára abból az alkalomból került sor, hogy az Európai Tanács pénteken elfogadta a Duna Régió Stratégiáját, amely a folyam melletti országokat érinti. A Duna-stratégia kiemelt része volt a magyar európai uniós elnökség programjának.

A Duna-térség nyolc uniós tagállamot (Németország, Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária és Románia) és az EU-n kívüli hat országot (Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Ukrajna és Moldova) foglal magába, mintegy 800 ezer négyzetkilométernyi területtel. A stratégia hangsúlyos célja az érintett államok együttműködésének, fenntartható gazdaságfejlesztésének segítése.

A miniszterek rövid beszédeikben a Duna-stratégia emberi dimenzióinak fontosságára is rámutattak. "A Duna-stratégia lényege az összetartozás" - válaszolta az MTI tudósítójának kérdésére Martonyi.  Spindelegger az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: "Jelképes, figyelemre méltó emberi érték, hogy ma az államhatárokat szabadon, kerékpárral is át lehet lépni. Ezt meg kell becsülnünk."

Dzurinda szintén az MTI-nek azt mondta: "Szlovákia azzal számol, hogy a Duna-stratégia megvalósítása a jövőben erősíteni fogja a térség népeinek gazdasági és kulturális együttműködését is." A szlovák és az osztrák külügyminiszter a sajtóértekezleten röviden méltatta a most záruló magyar EU-elnökséget is, és egybehangzóan sikeresnek minősítette azt.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: