2010-09-24 21:46:14• hírek • Szatmár.ro

Dumitrán Zsolt, a bajnok

Sajtótájékoztató keretében ismerhették meg a megyebeli újságírók Dumitrán Zsolt és lova, Héja pályafutását.

A szeptember 19-én, Törökországban Balkán Bajnokságot nyert szatmárnémeti lovas 105 kilométer megtevése után futott be a célba - igaz, nem elsőként, hanem másodikként, viszont az ugyancsak szatmári Heidel Attilát a ló egészségi állapota miatt kizárták, így a kolléga lépett előre. Mint azt a lovas elmondta, a lovassportban csak az állatorvosi vizsgálat után hirdetnek eredményt, ugyanis aranyszabály, hogy nem szabad túlhajtani az állatot.

A Balkán Bajnokságban török, görög, bolgár, román, macedón, montenegrói, szerb, horvát versenyzők indulhatnak. Ezúttal Kappadokkiában, egy sziklás terepen kellett végigmenniük, ahol a rajt és cél közötti szintkülönbség 160 méter.

Az 1970-ben született Dumitrán Zsolt tíz éve aktív lovas, és négy éve számít hivatásos versenyzőnek. Jelenleg a csíkszeredai Forrás Klub színeiben lovagol, de jövő évtől a megye első lovasklubjának, a batizi Horses Silvana-nak a versenyzője lesz, Heidel-lel egyetemben.

Az idei távlovaglás OB-t különben biztosan egyikük nyeri meg - ez október 8-án dől majd el. 

A látványos győzelem másik résztvevője, a nyolcéves Héja családja az egyik leghíresebb arab telivér-família. Antal István, a Szatmár Megyei Lótenyésztői Egyesület elnöke elmondta: ősét 1851-ben Szíriából, egy beduin törzstől vásárolták meg, majd a történelem során Amurath és Amurath-Sahib néven „futott" tovább ez az ág.

A leszármazottak a radauti-i ménesben nevelkedtek. 1915-ben az osztrákok magukkal vitték a ménes lovait, Amurath-ot pedig egy lengyel herceg vásárolta meg. A második világháborúban a sokadik Amurath-Sahib Oroszországba került, innen vásárolták vissza Héja apját.

Antal István és Adrian Albu szatmárnémeti alpolgármester elmondták: nagyon remélik, belátható időn belül rendeződik a sárerdei lovasközpont körüli telekvita, és megvalósulhat az évekkel ezelőtt elképzelt nagy álom.


Dumitrán Zsolt és paripája
Dumitrán Zsolt és paripája


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: