2017-02-20 09:22:47• hírek • MTI

Dubrovnikban forgatják az új Robin Hoodot

A következő két hétben a dél-dalmáciai Dubrovnikban forgatják az új Robin Hood film egyes jeleneteit - közölte a horvát sajtó a hétvégén.

Otto Bathurst filmrendező szombati sajtótájékoztatóján elmondta: mielőtt felfedezte volna Dubrovnikot, három hónapig sikertelenül kutatott Angliában megfelelő helyszín után, amely hűen ábrázolta volna a középkori Nottinghamet.  Kiemelte: Dubrovnik mellett egyebek között azért döntött, mert az emberek nyitott voltak az együttműködésre. "A legtöbb helyszínen ahol eddig forgattunk, általában megtiltották hogy itt vagy ott jeleneteket vegyünk fel, Dubrovnikban erre nem volt példa" - hangsúlyozta.

Bathurst arról nem beszélt, mekkora költségvetésből készítik a filmet - mert mint fogalmazott -, az ellentétes a Lionsgate kanadai-amerikai filmipari cég politikájával.

Újságírói kérdésre válaszolva mindazonáltal hozzátette, hogy a mostani Robin Hood merőben más lesz, mint az eddig készült verziók. A téma épp oly aktuális ma is, mint korábban a történelemben - mondta, majd hozzátette, hogy szórakoztató filmről van szó, amelynek hátterében a korrupció áll és egy ember, aki meg akarja változtatni az igazságtalanságot.
Szavai szerint Dubrovnik építészete számos új jelenet megalkotására ihlette, ami miatt sokkal kevesebb számítógépes effektet kell majd használniuk.

Nina Korzinek horvát kulturális miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Horvátországban 2011 óta támogatják a filmgyártás, amely rendszer szerint a producerek visszakapják a helyben befektetett költségek 20 százalékát.
"Horvátországba eddig 400 millió kunát fektettek be különböző filmgyárak, és ebből 60 millió kunát fizetett vissza az ország" - mondta a miniszter.

Gari Capelli turisztikai miniszter kiemelte, hogy a Robin Hood forgatása Dubrovniknak annyit jelent, mintha megkezdődött volna a szezon.

"A filmipar fontos szegmense a turizmusnak, olyan mint egy egész évben elérhető szolgáltatás" - hangsúlyozta.
A dalmát tengerpart legszebb városába nemrég megérkezett Taron Egerton, aki Robin Hood szerepét játssza és Jamie Dornan színész. E. Bennett Walsh ügyvezető producer újságírói kérdésre válaszolva, hogy Leonardo DiCaprio a film producere ellátogat-e Dubrovnikba, annyit mondott: a híres színész nagyon elfoglalt.

Sajtóértesülések szerint a film 90 millió dollárból készül, és további 100 millió dollárt költenek majd reklámozására.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: