2015-08-22 17:17:04• hírek • Kocsis Zoltán

Dübörög a PMN a Kossuth-kertben - nézd meg a legjobb képeket!

Számtalan remek előadással, koncerttel és egyéb programmal színesítette már hétköznapjainkat ezen a héten a Partiumi Magyar Napok, az események csúcspontja azonban mégiscsak szombat és vasárnap. Természetesen a Kossuth-kertben!

A Kiss Gedeon által megálmodott oázisban már délelőtt elkezdődtek az események. Az első órák teljes mértékben a gyerekekről szóltak: gólyalábas bohócok szórakoztatták őket. Az Aranykapu Egyesület tagjaival óriás szalmavárat építhettek, a Borókagyökér Egyesületnél pedig buborékvarázs, karikázó kerekesek, életfa kirakó és térinbába labirintus várta őket. Az Aranykapuval megismerkedhettek eleink játékaival, Belloni pedig bűvészmutatványaival kápráztatta el őket. A vállalkozó kedvű csöppséges piculákat is gyűjtögethettek, majd ezekkel licitálhattak különböző ajándékokért.

A Partiumi Mesterségek Utcáján népművészeti kiállítás, kevéssel odébb pedig bogdándi, mezőpetri, börvelyi és nagymajtényi hagyományos konyhaművészet remekeit csábították a kiváncsiskodókat. A militánsabb kedvűek célba lőhettek, akinek pedig ahhoz volt kedve, remek borokat és pálinkákat kóstolhatott meg. Borban az igazság, pálinkában a bátorság - ám talán jobban járt az, aki nem a kóstolgatás után próbálta ki a sörösláda- illetve a falmászást. Akinek viszont ettől ment fel a vérnyomása, az ingyen mérhette azt meg, a vércukorszintjével együtt.

Remek hangulatban zajlott a bográcsgulyásfőző verseny is, rotyogott a tűzön a kakaspörkölt, sertéspörkölt, vadpörkölt. A főzés és a pálinkafogyasztás menetét Sági Szilárd magyarországi mesterszakács felügyelte és Pataki Csaba szenátor segítségével ő hirdette ki az eredményt is. A harmadik helyen a Hét Vezér, másodikon a Meteor, az elsőn pedig a Késő Kása Szanaszét csapata végzett.

Ezzel nagyjából véget is ért a nap első fele, a másodikban pedig következnek többek között Laár András és Ősz Ferenc humorsiták, valamint Byealex, sZempöl, Belloni bűvész és mindenekelőtt a rock katonáinak tábornoka, az Ossian!

Szombat délutáni program:
Népzenei színpad és környéke:
20.00-24.00 - Táncház. Zenél Uhrin Klára és zenész barátai és a Sorogja zenekar.
Ifjúsági Sziget
19.00 - Stoppal Európában: Kallós Tamás élménybeszámolója, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.

Nagysátor :18.00 - A Károlyi grófok nyomában. Színes, magyar dokumentumfilm. Játékidő 27 perc. Rendezte: Egyedi Bernadette, Egyedi Zsolt.

21.30-24.00 - Stand up comedy. Fellép Laár András humorista (HU) és Ősz Ferenc (Marosvásárhely), a VI. Erdélyi Humorfesztivál győztese.

City Rádió Színpad (Nagyszínpad) és környéke

18.00 - Byealex (HU) koncert
19.20 - Belloni bűvész előadása
20.00 - Ossian (HU) koncert
22.00 - sZempöl koncert
További program:
AUGUSZTUS 23. - VASÁRNAP

Kossuth-kert

Állandó programok (11 órától kb. 19 óráig):

  • Könyvutca a Koinonia, Retro babám, BookArt kiadók-könyvesboltok részvételével.

  • Gyermekutca, programok gyermekeknek a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.

  • Partiumi Mesterségek Utcája (népművészeti kiállítás, hagyományos mesterségek bemutatója, kirakodó vásár), az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Nagymamáink konyhaművészete, szatmári ízek - szatmári konyha. A Bogdándi Hagyományőrzők, a Mezőpetri, a Kálmándi, a Börvelyi és a Nagymajtényi Nőszövetség tagjai által, a helyszínen készített hagyományos népi ételek láthatóak és kóstolhatóak, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Célbalövős Paint Ball, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács szervezésében.

  • Borsziget, a krasznabélteki Nachbil pincészet, a túrterebesi Reizer pincészet, a dobrai Kallos Wine pincészet, a szatmárhegyi Huszti pincészet, a halmihegyi Mike testvérek pincészetének közreműködésével.

  • Pálinka kóstoló, a kőszegremetei Dohi pincészet, az avasújvárosi Butka pincészet és a sárközújlaki Hornyák pincészet közreműködésével.

  • Sakkverseny, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.

  • Halászléfőző verseny. A zsűri elnöke: Pálszabó Mihály, mesterszakács.

  • A City Rádió élő közvetítése a Kossuth-kertből.

  • Ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérés, a Máltai Segélyszolgálat szervezésében.

  • Sörösládamászó verseny az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében.

  • Alpinista falmászás a Salvamont Egyesület szervezésében.

  • Learning to fly fotókiállítás, szervezi a Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezete.

  • Jó horgász vagy? Bizonyítsd be. Próbáld ki a horgász szimulátort, a City Rádió szervezésében.

  • Vidd haza emlékbe a PMN-t! Ingyen fotózkodási lehetőség vicces kellékek felhasználásával.

  • Önkéntesség határok nélkül, a nyíregyházi Inspi-ráció Egyesület, a szatmárnémeti Egyházmegyei Caritas, a jándi Beregi Természet és Környezetvédelmi Egyesület, a munkácsi Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület közös projektje.

Népzenei színpad és környéke

11.00-17.00 - Nyitva van az aranykapu... Kézműves mesterségek oktatása gyerekeknek. Helyszín: Aranykapu Sziget.
11.00-17.00 - Játsszunk együtt: buborékvarázs, karikázó kerekesek, életfa kirakó kicsiknek, térinbába labirintus. Játszóház a Borókagyökér Egyesület szervezésében.
11.00 - Vásári attrakciók: gólyalábas műsor, bohócok, gyerektoborzó, beharangozó a Kossuth Kert egész területén.
11.15 - Kormos képpel mutogat, a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadása. Rendező: Rumi László.
12.15 - Mátyás király és a kolozsvári bíró, a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház előadása. Rendező: Vincze László.
13.30 - Ki Mit Tud? A gyermekeké a színpad.
15.00 - Bőrdíszművezés Lévay József mesterrel.
15.30 - Gyere, táncolj velünk! Zumba Andival gyerekeknek és szüleiknek.
16.00 - A Készíts míves játékot saját kezűleg gyermekednek című pályázat eredményhirdetése, díjkiosztás.
16.30 - A XIV. PMN - 2015 legmívesebb kézműves terméke című pályázat eredményhirdetése, díjkiosztás.
16.30 - Salsa táncbemutató, a Passion for Salsa Club előadásában.
17.00 - Elindultam szép hazamból, a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes előadása.
18.00 - Honvágytánc, a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes előadása.

Ifjúsági Sziget

Állandó programok

  • Óriásmalom, Ki nevet a végén? és további népszerű társasjátékok a Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége (MÁTRISZ) Egyesület közreműködésében.

  • Bemutatkozik a Visit Satu Mare / Visit Szatmár projekt, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Szatmári árnyalatok: mondd el és oszd meg a városról való észrevételeid és elképzeléseid valamint ötleteid és kritikáid, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Teq-Limo óra: ha citromot kapsz facsarj belőle limonádét vagy kérj érte tequilát, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Bodypainting: testfestés bőrbarát alapanyagokkal, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.

  • #enesapmn-selfie verseny: Melyik számodra a Partiumi Magyar Napok legjobb pillanata? Örökítsd meg egy selfievel, töltsd fel a facebook oldaladra a #enesapmn leírással. A legjobb fotó feltöltőjét táblagéppel jutalmazzuk! Szervezi a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés.

  • Beer-pong: Játszd a közkedvelt játékot és győzz! Szervezi a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés.

18.00 - Ismerj meg MI(n)Ket. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés interaktív szervezet-bemutatója.

Szervezők sátra

14.00-15.30 - Legyen helyi vezetőink vendége egy fröccsre! Kötetlen beszélgetés:

  • Riedl Rudolffal, a Szatmár Megyei Tanács alelnökével, és a megyei tanácsi frakció tagjaival, illetve a Szatmárnémeti Városi Tanács frakciójának tagjaival

  • Erdei D. István parlamenti képviselővel

  • Kereskényi Gábor parlamenti képviselővel, a Szatmárnémeti RMDSZ elnökével

  • Pataki Csaba szenátorral, a Szatmár Megyei RMDSZ elnökével

Moderátor: Nagy Szabolcs, a Szatmár Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Nagysátor
16.00 - Les Gábor, jelenleg Bodonyban (HU) élő és alkotó, nagybányai származású keramikus-fazekasmester előadása népművészetről, mesterségről, életről és a szatmári fazekasságról.
16.00 - Dog Training és az Alpha K9 Kutyakiképző Iskola közös engedelmességi, őrző-védő agility bemutatója.

City Rádió színpad (Nagyszínpad)
15.00 - Fekete rózsák zenekar koncertje
16.00 - Meg akartam házasodni. Vidám pillanatok a Harag György Társulat színészeivel
17.00 - Sörivó verseny, az Igazi Csíki Sör szervezésében
17.30 - Zalatnay Sarolta (HU) koncert
19.00 - Wolf Kati (HU) koncert

Újközpont - Október 25. tér
21.00 - Neoton Família koncert (HU)


AUGUSZTUS 24. - HÉTFŐ

Szakszervezetek Művelődési Háza - Kisterem
11.00 - Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök bábtáncoltató játék. Írta, játssza, rendezte: Fekete Dávid. Szervezi az Art Projekt Egyesület.
19.00 - Csikós Attila: Két összeillő ember. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása. Rendező: Bessenyei István.

Újközpont - Október 25. tér
21.00 - Koncz Zsuzsa koncert. Vendég: Gerendás Péter (HU).

Music'at Caffe & Pub
23.00 - Phoenix lemezbemutató-koncert.


Kiemelt támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány

Aranyfokozatú támogatók: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csíki sör, Barta Ati, CBA Nord Vest

Ezüstfokozatú támogatók: Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog

Támogatók: Qualiform Romania, Karmob, Secondtex, Technosam, Bodnar, Contitech Fluid Automotive Romania, Czier Tibor, Neptun Company, Mecaf, Nagy Textile, Poszet, Radical, Samfero, SVD Bau, Termo, Ave Impex, Siha Romania, Emil Gill Style, West Medica, Zolihusi, Alconor, Gati Const, Ambo Software, Apollonia, Bocons, Capco, Exotic K, Infocenter, Kiramik, Sat-an, CBS, Fastus, Erdholz, Erlux, Eskimo, Tisza-Fish.

Fő médiatámogatók: Szatmári Friss Újság, City Rádió, Szatmár.ro

Kiemelt médiatámogató: Transindex

Médiatámogatók: Informația Zilei, ITV, Portalsm.ro, M1, Duna TV, ETV, Kölcsey TV, Krónika, Bihari Napló, Erdély Online, Kelet Magyarország, Nyiregyházi Napló, Maszol.ro, Kolozsvári Rádió Románia, Retro Rádió, Som Rádió, Nagybánya.ro, TV 1, Erdélyi Riport, Erdély FM

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: