2012-05-18 18:44:42• hírek • Póti Orsolya

Dsida Jenő időszerűsége volt a tanácskozás témája

„Dsida Jenő időszerűsége" címmel rendezett irodalmi tanácskozást május 18-án az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Dsida Jenő Napok keretében. A rendezvényt Szili Katalin, a Magyar Parlamenti Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke nyitotta meg.

Irodalmi tanácskozásra és kerekasztal-beszélgetésre került sor május 18-án, a szatmárnémeti Astoria Vendéglő nagytermében. A rendezvény része volt a Dsida Jenő Napoknak, mely évről évre megrendezésre kerül az EMKE szervezésében.

Az idei rendezvénysorozat alkalmat ad arra, hogy a szatmári költő születésének 105. évfordulójára emlékezzünk. Dsida „Tükör előtt" című verse hangzott el a tanácskozás első perceiben, Komsa Tamás, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjának szavalatában. Ezt követően Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szatmárnémeti alpolgármesterét, Kereskényi Gábort kérte fel arra, hogy szóljon néhány szót a városi vezetőség nevében.

„Sok jelentős személy élt Szatmár megyében, akiről mindig fontos volt és fontos lesz megemlékeznünk. Szobraink, emléktábláink mind-mind azt hirdetik, hogy Szatmárnak van múltja, jelenje és remélhetőleg jövője is lesz. És a köztéri szobraink sora bővül, hiszen nemsokára Rákóczi Ferenc szobrának leleplezésére kerül sor." - mondta Kereskényi.

Az alpolgármester köszöntőbeszéde után Szili Katalin, a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke nyitotta meg a tanácskozást és adta át a jelenlevőknek Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesének üdvözletét.



„Miért faljuk fel egymást akkor is, ha nem vagyunk éhesek?" - tette fel a költő, Dsida kérdését Szili. - A 21. század második évtizedében az ember mindent pénzben mér. Sok minden más viszont hiányzik körülöttünk. Hiányzik a szeretet, az odafigyelés, a jó és a szép, mindazok az értékek, amelyekről Dsida költeményei szólnak. A költő két sora pedig csak egyre figyelmeztet: az összefogás, az együttműködés fontosságára"- magyarázta a politikus.

A költő időszerűsége kapcsán a szónok kifejtette: Dsida igenis időszerű, hiszen a szerelem, a természet, a szép és a jó mind-mind örök értékeink, és bíznunk kell abban, hogy tudunk párbeszédet folytatni, tudunk vigyázni egymásra, ugyanis akkor van megmaradás és akkor van közös jövő, ha találunk közös hangot.

A tanácskozás keretében öt előadást hallhattak a résztvevők. Elsőként Bura László helytörténész tartott előadást „A századelő és az impérium-váltás Szatmárnémetije" címmel, melyben elmesélte azt is, hogy hogyan kapta a Dsida Jenő utca a költő nevét. Zubánics László beregszászi helytörténész, közíró „Beregszász az I. világháború idején" címmel tartott előadást, továbbá Cseke Péter kolozsvári irodalomtörténész „Dsida Jenő, a Pásztortűz-szerkesztő" című előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Végh Balázs Béla irodalomtörténész egy tudományos kísérletet mutatott be Dsida versének értékelméleti olvasatára, végezetül pedig Láng Gusztáv irodalomtörténész „Tükör előtt - Psalmus után" című előadása hangzott el.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: