2016-03-14 15:43:07• hírek • Szatmár.ro

Drogellenes üzenetüket mutatták be a középiskolások

Szatmárnémeti új városközpontjában gyűltek össze a „Válassz tudatosan" kampányban résztvevő diákok.

A Batthyány-sétányon és az új főtér rendezvénygödrében gyűltek össze azon középiskolák képviselői, akik részt vettek a „Válassz tudatosan" elnevezésű drogellenes kampányban. Minden iskola diákja színpadra is lépett, hogy verssel, néhány mondattal vagy éppen tánccal hívja fel a figyelmet a kábítószer-használat negatív következményeire. Az eseményen a szervezők mellett az egybegyűltekhez szóltak a rendőrség képviselői is, illetve Altfatter Tamás alprefektus is dicsérte a diákok kreativitását és hogy részt vállaltak a fontos üzenet népszerűsítésében.

A színpadra lépő diákoknak egyfajta színes hátteret biztosítottak azok a trikók, amelyeket a különböző iskolákat képviselő fiatalok terveztek, illetve készítettek el. Természetesen ez esetben is kábírószer-ellenes üzenetet hordoztak a pólók, amelyek versenyeznek is.

A legtöbb szavazatot kapott póló készítőit március 22-én, kedden a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban díjazzák. Ugyanitt szemináriumot tartanak a drogfogyasztás veszélyeiről.

A „Válassz tudatosan" kampányba a szervezők az összes Szatmár megyei középiskolát bevonták.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: