2018-02-02 14:48:25• hírek • Bede Emőke

Drogbandát lepleztek le a rendőrök

Országos együttműködésre volt szükség annak a drogbandának az elfogásához, melyet a napokban ejtett meg a rendőrség. A gyanúsítottak ellen már kérelmezték is az előzetes letartózatást.

A drogbanda tagjai nem mindennapi vádakkal állhatnak majd bíróság elé: drogkereskedelemmel, drogcsempészettel, illetve hivatalos dokumentumok hamisításával is vádolják őket. Bár az ügy a Vrancea megyei bírósághoz tartozik, Szatmárnémetiben is végeztek házkutatást, sőt mi több, a tagokat Nagybányán érték tetten, mikor épp egy nemzetközi szállítmányozási cég székhelyéről hoztak el 5,3 kilogramm kannabiszt.
 

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) jelentése szerint a banda Spanyolországból és Angliából is importált drogokat, úgy eladási céllal, mint saját fogyasztásra. Az egyikük pedig hamis igazolványokat is készített a többieknek, melyek segítségével külföldön átadták a futárcégeknek a drogszállítmányokat.
 

Az ügyben összesen nyolc házkutatást tartottak, ezek során telefonokat, laptopokat, nyomtatókat és hamis iratokat is lefoglaltak. Emellett az egyik lakásban 15 500 lejt és 700 eurót is találtak. Az ügyészség a Vrancea megyei törvényszéken kérelmezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: