2018-05-23 12:21:11• hírek • Bede Emőke

Drasztikusan megugrott az erőszakos cselekedetek száma a megyében

Sajtótájékoztató keretében értékelte az év első négy hónapját a Szatmár Megyei Csendőrség (IJJ), az eredményekről Ovidiu Adrian Popa, a megyei szervezet vezetője számolt be.

Az év első negyedében összesen 1575 bevetésen vettek részt az IJJ munkatársai. Ebből 1031 akció a közrend fenntartásából állt, 83 esetben különféle kulturális, vallási vagy sporteseményeken vigyázták a rendet, 130 esetben pedig más intézményekkel és hivatalokkal vettek részt közös akcióban.
 

A számadatok azonban arra is rávilágítottak, hogy ezen rövid periódus alatt háromszor annyi erőszakos cselekményhez – akár tettlegességig is fajuló veszekedéshez – kellett kivonulniuk a csendőröknek, mint az előző év ezen szakaszában. Míg tavaly csak 28 ilyen esetben kellett eljárnia az IJJ egyenruhásainak, addig idén számuk elérte a 85-öt. Mint azt csendőrparancsnok elmondta, ezen esetek többsége családon belüli konfliktusokra vezethető vissza, a hatóságokat pedig az érintettek vagy a tanúk az 112-es telefonszámon riasztották.
 

Természetesen nem csak ilyen helyzetben álltak helyt a csendőrök, hanem különféle bűntényeket is lelepleztek. Két esetben neves márkák termékeinek hamisított változatával kereskedő árusokra csaptak le, egy másik alkalommal egy tolvajt értek tetten, de arra is volt példa, hogy egy másokat fenyegető személyt térítettek jobb belátásra, illetve tetten értek két drogfogyasztó fiatalt is.
 

A különféle törvénysértésekért és bűncselekményekért 204 írásos figyelmeztetést osztottak ki, illetve 622 pénzbírságot, melyeknek összértéke eléri a 283 950 lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: