2016-01-20 09:34:25• hírek • MTI

Drasztikusan csökkentették a támogatást

Kifogásolja a Gyulafehérvári Caritas a szociális szolgáltatások román állami finanszírozásának drasztikus csökkentését, ami szerinte ellehetetleníti a legtöbb hasonló romániai civil és egyházi szervezet működését is.

Márton András igazgató kedden egy közleményben kifejtette: a Gyulafehérvári Caritas aggodalommal vette tudomásul, hogy folytatódik a szociális szolgáltatások állami támogatásának csökkentése, ami egyre súlyosabban érinti programjaikat.
Idén az otthoni beteggondozó szolgálat kezdi jelentős hiánnyal az évet, mert tíz otthoni beteggondozó központra kért támogatásból csak a fele kapott részleges finanszírozást.

A 2016. évben 1,9 millió lej forráskieséssel kell számolniuk a szükségletekhez képest, ami kétségessé teszi több mint 2 800 gondozott ellátását. Az igazgató emlékeztetett, hogy míg 2013-ban 3 650 személy ellátását támogatta a román munkaügyi minisztérium, az idén csak 809 gondozottét finanszírozza.

A rendszerváltás után alapított Gyulafehérvári Caritas egyre nagyobb mértékben kénytelen csak a helyi közösségekre, önkormányzatokra számítani, és velük egyeztetve kell eldöntenie stratégiáját a következő évekre - olvasható a közleményben.
A közhasznú szervezet státust 2004-ben elnyerő Caritast a római katolikus Gyulafehérvári Főegyházmegye alapította 1990-ben.

A karitatív szervezet egyebek mellett betegápolási, idősgondozási és családsegítési szolgáltatásokat biztosít hat erdélyi megyében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: