2016-02-14 12:13:56• hírek • Kocsis Zoltán

Drámai vereséggel kezdték a rájátszást a VSK röplabdázói

Akárcsak az alapszakaszban, Ovidiu Groza lányai ezúttal is kikaptak otthon a Nagyváradi CSU csapatától, ami azt jelenti, hogy vereséggel kezdte a másodosztály nyugati csoportjának rájátszását a Szatmárnémeti Városi Sportklub női röplabdacsapata. A kérdés már csak az, egy hét múlva megismétlődik az alapszakasz sormintája?

A találkozó első felében egyébként semmi jele nem mutatkozott a vereségnek: a hazaiak ugyanis magabiztosan, előbb 25-13, majd 25-16 arányban nyerték meg az első két szettet a Both Katalin Sportteremben.

A harmadik játékrészre összeszedte magát a vendég gárda és szoros küzdelemben, 25-20 arányban szépíteni tudott. Ez megtört valamit a VSK játékában, a szatmáriak simán elveszítették a negyedik szettet 25-17-re, így döntő játszmára kényszerültek.

Sajnos ekkor már kitartott a vendégek lendülete, a Nagyvárad 15-13-ra nyerte a szettet, 3-2-re a meccset, így előnnyel várhatja a párharc második meccsét, amelyre február 20-án a Körös-partján kerül sor. Ha ott is kikapnak a Groza-lányok, akkor az egy héttel későbbi szatmárnémeti harmadik meccs már csak a statisztikában számít majd.

A VSK helyzete ugyanakkor nem reménytelen. Az alapszakaszban ugyanis hazai pályán 3-0-ra kikapott október közepén a Nagyváradtól, ám december közepén a Körös-parton 3-2-re nyerni tudott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: