2014-03-14 16:31:53• hírek • Czinzel László

Drákói szigort várnak el a bortermelők

Szombaton, március 15-én rendezik meg az idei krasznabélteki borversenyt.

A karasznabélteki kultúrotthonban szervezik meg a hétvégén a helyi borversenyt. Összesen negyvenegy mintát neveztek be a helyi borászok, ezek besorolása pedig már megtörtént - ez azt jelenti, hogy megvan a sorrend, ami szerint a neves szakemberekből álló zsűri kóstolni és pontozni fogja az italokat. A kóstolási sorrendet több összetevő határozza meg: előbb a fiatalabb, utána a korosabb borok jönnek, cukortartalom szempontjából pedig előnyt élveznek a száraz és félszáraz borok, majd következnek a félédes és édes szőlőlevek. A zsűri előbb kóstolja a fehér, majd a rozé és vörösborokat.

Krasznabéltek régóta elismert bortermő vidéke Szatmár megyének, ezért ide a zsűri tagjai is nagyobb elvárásokkal érkeznek, mint másfelé. A gazdák is tudatában vannak annak, hogy a nagy múltnak köszönhetően nagyobbak a minőségi elvárások is, ezért a minták leadásakor többen is kérték: a legszigorúbban büntesse a zsűri az esetleges hibákat, hogy az igazán minőségi borok kapjanak csak aranyérmet.

A zsűri elnöke Serli Csilla lesz, a pontozóbírák pedig Umhauser Valéria, Bencze Zoltán és Cioltean Ioan.

A borverseny amellett, hogy konkurenciát teremt a helyi termelők között, ösztönöz a minél jobb borok előllítására és remek alkalom arra is, hogy a szőlősgazdák megbeszéljék tapasztalataikat, élményeiket - a szorgos mindennapokban ugyanis erre nem sokszor adódik lehetőség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: