2008-09-09 07:34:03• hírek • Szatmar.ro

Drágulnak a gépjármű biztosítások

Drágábbak lesznek 2009-től a gépjárművekre vonatkozó biztosítások. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) ára 40%-kal is megnőhet, míg a Casco ára 10-20%-kal nő majd meg.

A különböző gépjármű biztosítások árának növekedése egyrészt azzal magyarázható, hogy mivel egyre több cég foglalkozik biztosításokkal, a károk megfizetése pedig egyre nagyobb, a cégek egyre kisebb nyereségekre tesznek szert. Mindemellett az Európai Unió szintjén, Romániában a legkisebbek a biztosítások árai: amíg nálunk ezek mindössze 80-100 euróba kerülnek, addig az Európai Unió más országaiban a 250-300 eurót is elérhetik.



A későbbiekben aztán a biztosítótársaságok nyilván különbözőbb okokat is fognak találni annak érdekében, hogy az árakat mind inkább felemelhessék. Például egyre több cég fogja figyelembe venni azt, hogy a gépjármű sofőrje nő vagy férfi. Ennek oka, hogy a statisztikák szerint a nők kevesebb balesetet okoznak a közutakon.

Olcsóbbak lesznek továbbá a biztosítások az idősebbek számára is, mert ők általában kisebb sebességgel vezetnek. Többet kell azonban fizetniük mindazoknak, akik kevesebb, mint öt év tapasztalattal rendelkeznek a gépkocsivezetés terén.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: