2018-02-19 09:09:11• hírek • Bede Emőke

Drágulhat a tömegközlekedés Szatmárnémetiben

2010 óta először emelne árat a Transurban tömegközlekedési vállalat, a drágítás a jegyek és a bérletek árát is érintheti.

Amint arról a vállalat vezetője, Ionut Bujor portálunknak beszámolt, az áremelésekre azért van szükség, mert a jelenlegi jegy- és bérleteladások által befolyt összeg már nem elegendő a különféle költségek fedezésére. Az utolsó, 2010-es áramelés óta jelentősen megdrágult az üzemanyag, emelkedett a minimálbér is, ezek együttesen pedig elkerülhetetlenné teszik az áremelést.
 

Egy jegy árát 50 banival emelnék, azaz a jelenlegi 2 lejről 2,50-re. A nyugdíjasok 1 lejes jegye helyett ezután 1,25-öt kérnének, azonban annak elkerülése érdekében, hogy feleslegesen sok aprót kelljen maguknál hordaniuk az időseknek, egy két utazásra érvényes jegy kibocsátásában gondolkodnak, melynek egységára 2,5 lej lenne. A felnőttek által kiváltható utazási bérlet árát a jelenlegi 65-ről 80 lejre emelnék majd, a diákbérlet ára pedig 40 lej lesz az elképzelések szerint.
 

Hogy az áremelést végre lehessen hajtani, arra értelemszerűen a Helyi Tanács is áldását kell adja.  Amennyiben márciusban kedvezően bírálják el a javaslatot, úgy akár már áprilistól többet fizethetünk a tömegközlekedésért.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: