2014-08-25 17:25:55• hírek • Kocsis Zoltán

Dragnea emelte a tétet: sípályát és sportcsarnokot ígér a szatmáriaknak

Télen már síelni lehet majd a lunaforrási sípályán, jelentette ki hétfőn Mircea Govor, miután a hétvégén tárgyalt Liviu Dragneával. A miniszterelnök-helyettes ígéretet tett a tasnádi polgármesteri hivatal épületének megépítésére, az avasfelsőfalui kórház felújítására - és a várva-várt szatmárnémeti sportcsarnok megépítésére is.

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Adrian Stef, Mircea Govor és Riedl Rudolf hétfőn a Szatmár Megyei Tanács rendes augusztus havi ülését követően. A megyei tanács három vezetője ezen számolt a hétvégén Victor Ponta miniszterelnökkel és elsősorban Liviu Dragnea belügyminiszterrel folytatott tárgyalások eredményeiről.

Ennek egyik legfontosabb pontja, hogy a belügy- és vidékfejlesztési minisztérium teljes egészében átveszi a már évek óta épülő lunaforrási sítelep finanszírozását. „Ki merem jelenteni, hogy amennyiben a kivitelező csipkedi magát, idén télre 95%-ban elkészül a sítelep és síelni is lehet majd rajta" , mondta Govor, egyszersmind válaszolva Panea Sándor PDL-és tanácsos felvetésére, aki emlékeztette a tanács vezetőit: korábbi ismételt ígéretük ellenére erre a télre sem készül el a beruházás.

Govor beszámolója szerint Dragnea ígéretet tett arra is, hogy a kormány biztosítja a szükséges összeget a Tasnádi Polgármesteri Hivatal felépítésére - a korábbi épület ugyanis évekkel ezelőtt összedőlt. A belügyminiszter szintén ígéretet tett az Avasfelsőfalui Városi Kórház rehabilitálásának finanszírozására is.

Az megyei tanács alelnöke egy meglepő kijelentést is tett: ezek szerint Dragnea ígéretet tett a szatmáriak által oly régóta várt sportcsarnok felépítésére. Is. „Beszélnem kell erről a polgármester úrral, amikor visszatér a szabadságáról. Én úgy tudom, a sportcsarnoknak már elkészült egy megvalósíthatósági tanulmánya. Meg kell néznünk, hogy azt lehet-e aktualizálni", jelentette ki Govor.

Stef és Govor elismerték ugyanakkor, hogy a krasznabélteki termálfürdő megépítése egyelőre lekerült a terítékről. „Találnunk kell majd valamiféle finanszírozási lehetőséget", mondták. Stef ígéretet tett ugyanakkor a Szatmárnémetit elkerülő út valamint az újabb Szamos-híd megépítésére és igyekezett biztosítani mindenkit: célja a megye kiegyensúlyozott fejlesztése. Ezt szolgálja az Országos Vidékfejlesztési Program következő lépése is, amely során Szatmár megye újabb 19 millió lejt valamikor szeptember után.

„Egy valamit szeretnék megértetni mindenkivel: hasonló beruházásokat nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. Lényeg, hogy a hétvégén bizonyos szerződések köttettek. Ez azt jelenti ugyanis, hogy megnyíltak bizonyos pénzcsapok", mondta Riedl Rudolf. „Az RMDSZ csak ötödik kerék ebben a kormányban, de ebből a helyzetünkből is igyekszünk tenni Szatmárért és a Szatmáriakért", tette hozzá a tanács alelnöke.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: