2019-03-16 09:32:14• hírek • Szatmár.ro

Dr. Vincze Katalin, Boór Béla tanár és Palai Kristóf püspökségi gondnok kapták az idei Ezüst Tulipán-díjat

Március 15-e délután került sor Szatmárnémetiben a helyi RMDSZ szervezet Ezüst Tulipán-díjátadójára. 

Az Északi Színház adott otthont a jeles esménynek, melyen megyénk három kiemelkedő egyéniségét díjazták. Kitartó és alázatos munkájuknak köszönhetően ezrek életét tették könnyebbé. Segítő szándékuk és hivatástudatuk erkölcsi iránytűként szolgált az elmúlt évtizedekben, és még nagyon sokáig.

 

Az Ezüst Tulipánt 2007-ben alapította az RMDSZ. A munkásságuk által kiemelkedő személyeket három kategóriában díjazzák: közösségépítés, művelődés-oktatás, valamint ifjúság-sport. Bár a társadalom különböző területein tevékenykednek, az elismerésben részesülőkről mindig bizton állíthatjuk, hogy eredményeik által hozzájárultak a szülőföldünkön való megmaradáshoz, városunk magyar közösségének fejlődéséhez és gyarapodásához.

 

A pénteki színházi eseményen nem csak a kitüntetésre, hanem a március 15-i ünnepi programot lezáró ceremóniára is sor került. Szavalt Liszkai Krisztián, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója. Történelmi előadást tartott dr. Süli Attila őrnagy, a Budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója. A két fellépést követően adták át a Szatmárnémeti RMDSZ Ezüst Tulipán-díjait. Ezt követte a "Jelen" – a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ünnepi műsora.

 

 

Az Ezüst Tulipán 2019-es díjazottjai:

 

Amennyiben Szatmárnémetiben a sportorvosi szakma kerül szóba, ezt mindenki dr. Vincze Katalinnal azonosítja. Több mint három évtizede kezeli, vizsgálja és gondozza a szatmári a sportolókat – közülük nem egy olimpiai és világbajnok versenyzőt. 

 

Az ifjúsági és sport kategória idei díjazottja dr. Vincze Katalin Rózsa. 1955. július 10-én született Szatmárnémetiben. 1974-ben érettségizett, majd 1982-ben elvégezte a kolozsvári Orvosi Egyetem általános orvosi szakát. Kisebb moldvai kitérő után, 1987-ben sikerült hazakerülnie Szatmárnémetibe, ahol megpályázta és elnyerte a megye egyik sportorvosi állását. Egy bukaresti szakképesítés után, 1991-től, mint szakorvos illetve 1996-tól, mint főorvos dolgozik a járóbeteg-ellátó központ sportorvosi rendelőjében, jelenleg a megye egyedüli sport-szakorvosa. 1981. májusa óta boldog házasságban él Vincze Jánossal, akivel együtt nevelték fel lányukat, Csillát.

 

Boór Béla 1935. augusztus 2-án született Aradon. Szatmárnémetiben a Fiúlíceumban érettségizett, majd Kolozsváron, a Bolyai Egyetemen szerzett diplomát 1958-ban román nyelv- és irodalom tanárként. 

 

1958. novemberétől nyugdíjazásáig, 1997. szeptemberéig, a Wesselényi utcai – később 5-ös számú – iskolában tanított. Választott szülővárosa, igazi otthona Németi, melynek 40 éves tanári működése során minden családját és szegletét megismerte. A szeme előtt lejátszódó átalakulás, a hagyományos gazdálkodó-iparos társadalom eltűnése, a kicserélődő lakosság, a lassú nyelvi váltás megerősítette helytörténeti érdeklődését. 

 

Ennek köszönhetően születtek helytörténeti dolgozatai, előadásai a modernizálódó Szatmárnémeti átalakulásáról. Az RMDSZ-nek alapítása óta mezítlábas tagja, 1990 után a román-magyar párbeszéd és kölcsönös megértés előmozdítója. Több történelmi és művelődési rendezvény szervezője úgy is, mint a Szent István Kör alapítóinak egyike. 1993-ban megszervezte az Antall József Baráti Társaságot, melynek elnökeként a keresztény konzervatív értékrend kitartó és következetes képviselője Szatmárnémeti közéletében. 

 

Elismerést nem keresve végezte-végzi pedagógusi és közéleti munkáját.

 

Palai Kristóf 1947-ben született egy görög katolikus lelkész család ötödik gyermekeként.

 

Középiskolai tanulmányait 1965-ben végezte, majd az építészeti technikum és a katonaság után, 1971-ben házasodott meg. 1990-ig a megyei Építészeti Vállalatnál dolgozott, majd a Római Katolikus Püspökség megalakulásakor, néhai Reizer Pál püspök alkalmazta építésügyi referensként. Részvételével 10 új templom és 8 új kápolna épült, több meglévőt pedig felújítottak.

 

1997-ben szintén Reizer Pál püspök atya kérte fel, hogy alakítsa meg a Máltai Szeretetszolgálat szatmári fiókját. Már gyerekkorában, a családban megtapasztalta szülei segítőkészségét a szegények és a rászorulók iránt. Az évek során irányításával alakult és fejlődött a szolgálat tevékenysége: előbb hétvégeken, majd hét közben is 50-100 gyerekkel foglalkoztak, akiket tanítottak, de a programok mellett ebédet kaptak, mosakodtak, kimosták a család ruháit is. Sok gyerek itt tanult meg írni-olvasni és esélyt kapott egy jobb életre. Kéthavonta élelemcsomaggal, vagy esetenként gyorssegéllyel támogatták a rászoruló családokat. 

 

Igyekeznek segíteni a szegényeken, szebbé, elviselhetőbbé tenni a mindennapjaikat. A Máltai Szeretetszolgálat, Pallai Kristóf vezetésével a szatmári rendezvények aktív résztvevője és társszervezője. 
 

Az RMDSZ Szatmárnémeti szervezete köszönetét fejezi ki a díjazottak kitartó munkásságáért. Velük együtt mi is hálánkat fejezzük ki a szerkesztőség és megyénk lakosságának nevében egyaránt.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: