2010-04-21 13:44:59• hírek • Balog Anita

Döntsük el együtt, ki koncertezzen a PMN-en!

A tavalyi évben a PMN szervezői a Szatmár.ro olvasói segítségével választották ki az előadót, amelyik a rendezvény zárókoncertjén fellépett. Akkor a szavazás eredményeképpen Rúzsa Magdit választotta a közönség. Most ismét itt a lehetőség, hogy a közönség véleményt nyilváníthasson: kit látna szívesen a PMN fellépői között.

A szervezők idén is a közönség ízlése szerint állítják össze a programot, így most is itt a lehetőség: mondjuk el, milyen zenekarok koncertjén vennénk részt az idén augusztus utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Partiumi Magyar Napokon. S bár még néhány hónapot várni kell a rendezvényig, a szervezők már most megkezdik a fellépőkkel való egyeztetést, nehogy az a kellemetlen helyzet álljon elő, hogy a szatmáriak körében kedvenc előadó épp foglalt legyen a koncert tervezett időpontján. A szervezőbizottság összeállított egy listát azokkal az előadókkal, melyek stílusukkal illeszkednének a Partiumi Magyar Napok hangulatához, úgy, hogy fiatalok, középkorúak és idősek számára is legyenek olyan előadók, akiket élőben is megnéznének. A Szatmár.ro olvasói két héten keresztül szavazhatnak a zenekarokra, előadókra.

Hobo Blues Band: Földes László, akit Hobo néven tisztel a rockzene világa, sokféle elismerést kiérdemelt már meglehetősen rendhagyó művészi pályafutása során. 1978-ban alapította a róla elnevezett Hobo Blues Bandet, és 1980-ban jelent meg első nagylemezük. Már ekkor kiderült, hogy Földes László szövegei adják a produkció jellegzetes középeurópai ízét az egyébként nagyszerű zenészek által interpretált blues muzsikának.

Bródy János: Bródy János önálló előadói pályafutása 25 évvel ezelőtt kezdődött. Az ILLÉS és a FONOGRÁF zenekarban eltöltött évek után olyan dalok születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy irónikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé.

Charlie: Horváth Károly, ismertebb nevén Charlie Liszt-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, olykor trombitál is. Charlie 1990-ben tért haza külföldről, és a Tátrai Band énekese lett; szólókarrierje 1994-ben indult. A Tátraival 10 lemezt adott ki, végül önálló zenekara lett.

Quimby: A Quimby magyar alternatív rockegyüttes. Epikus, sanzonos hangvételű dalok, expresszív zenei világ, erőteljes előadásmód, szimbolikus szövegvilág jellemzi, melyet helyenként népi elemekkel fűszereznek. Korai zenéjükről sokaknak a két világháború közötti sanzonok, kabarék világa, Bertold Brecht dalai jutottak az eszükbe. A zenakar 1991-ben alakult, a zenekar napjainkban pedig igen népszerű minden korosztály körében.

Csík zenekar: A Csík zenekar 20 éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének. Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de a magyar népzenét is - hazánkban és külföldön egyaránt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott "Senki nem ért semmit" című albumért világzene kategóriában.

Sebestyén Márta: Születése óta (1957) a zene bűvöletében él. Különösen a népdalok világa ragadta meg, ezek előadásával már kislány korában felfigyeltek tehetségére. Mára már világhírű művész, aki a legrangosabb koncert-termekben lép fel. Énekel a több Oscar-díjjal kitüntetett „Angol Beteg” c. filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán is. Énekelt a Japán császár előtt, de a Spanyol király és az Angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait.

Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar: A zenekar bizonyos formájában már regebb óta működik, de a legutóbbi formáció 2003 nyarán alakult. Dalaik az ötvenes, hatvanas, néhol hetvenes évek zenei csemegéiből áthangszerelt, modern, korszerű slágerdalok teszik ki. A zenekar megjelenése, hanghordozása és viselkedésmódja egyaránt az ötvenes-hatvanas évek küllemét és kellemét idézi.

Péterffy Bori: Az Amorf Ördögök együttes énekesnője annak megszűnéséig, egy rövid időszak (2005-2006) kivételével. A Krétakör Színésztánczenekar tagja. 2007. október 15-én jelent meg a Péterfy Bori & Love Band cím nélküli első lemeze. A második album (a címe: 2) 2009 novemberében jelent meg. 2008. augusztus 20-án a Nemzeti Színház színművészeként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta. Szerepel Žagar Wings of Love c. számában.

Szűcs Judit: Jellegzetes énekhangján kívül remek tánctudású előadó. Az 1972-es Ki mit tud?-on indult, de az első magyar női popegyüttesben, a Beatricében is zenélt. Hangszere a zongora volt. Elsősorban az 1970-es évek végén és az 1980-as években volt sikeres, bár új lemezei az utóbbi években is megjelennek. Keresztneve a „h” végződést 1979-ben, a Judith című albuma megjelenésekor kapta. Olyan slágereket énekelt mint a Táncolj még!

Sub Bass Monster: Magyar rap-fenegyerek, fantasztikus élő koncertjeivel hívta fel magára a figyelmet, és persze vicces ám egyben elgondolkodtató dalszövegeivel. A Magyar Ifjúsági Napok alkalmával egyszer már járt szatmárnémetiben, koncertje hatalmas közönségsiker volt.

Edda: Az Edda Művek dallamos, gazdagon hangszerelt rockdalai és balladái főként a fiatalok társadalmi és érzelmi életével, mindennapi örömeivel, problémáival foglalkoznak, főként a kétezres években jelentős szerepet játszik dalszövegeikben az aktuálpolitika . Az együttes évente közel száz alkalommal lép fel Magyarországon, valamint a környező országok magyarlakta területein. Valószínűleg nincs olyan magyar, amelyik legalább az egyik daluk szövegét ne tudná...

Amennyiben a felsorolt előadók helyett mást látna a Partiumi Napokon, azt a szatmar@szatmar.ro e-mail címen lehet jelezni. A javaslatokat továbbítani fogjuk a szervezők felé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: