2015-12-30 18:06:00• hírek • MTI

Döntött a minimálbér megemeléséről a kormány

A román kormány szerdai ülésén elfogadta, hogy májustól 1250 lejre emelkedjen a minimálbér - jelentette be a kormányszóvivő.

Dan Suciu kiemelte, hogy a kabinet mind a munkaadók, mind a szakszervezetek képviselőivel megegyezett a béremelésről. Hozzátette: a kormány által lefolytatott egyeztetések által gyakorlatilag újraindult a társadalmi párbeszéd Romániában. A szóvivő szerint a minimálbér emelkedése 1,131 millió alkalmazottat érint, akik közül több mint egymillióan a magánszektorban dolgoznak.

A minimálbér emelését Victor Ponta kormánya ígérte meg 2015 elején. A Ponta-kabinet ígérete szerint a minimálbérnek 2016 január elsejétől kellett volna a jelenlegi 1050 lejről 1200 lejre emelkednie. A novemberben beiktatott technokrata Ciolos-kormány azonban úgy ítélte meg, hogy a béremeléssel Románia azt kockáztatná, hogy 2016-ban három százalék fölé emelkedik a költségvetési hiány.

A kabinet keddi javaslatát - mely szintén májusra halasztja a béremelést, de növeli a minimálbér összegét - a szakszervezetek elfogadták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: