2008-11-04 14:38:10• hírek • Szatmar.ro

Döntőt játszik a CFR

Tony szerint a keddi mérkőzés a csoportdöntőnek is beillik számukra.

És a francia-portugál védőnek igaza van: amely csapat ezt a meccset elveszíti, az gyakorlatilag búcsút mondhat továbbjutási álmainak. Egy esetleges döntetlennel tulajdonképpen a CFR nyerne többet: egyrészt továbbra is a Bordeaux előtt maradna a tabellán, másrészt pedig a franciák előtt nehezebb program áll: sem Rómában, sem odahaza a Chelsea ellen nem ők számítanak majd a mérkőzés esélyeseinek, míg az olaszok, főleg amilyen rossz formában vannak, könnyen pontokat hagyhatnak a Szamos partján.

 

Ennek ellenére Laurent Blanc, a vendégek mestere szerint nekik nem létszükséglet a győzelem, a döntetlen is megteszi. A Bordeaux nem számíthat első számú kapusa, Ulrich Ramé szolgálataira és Fernando is sérüléssel bajlódik.

A CFR ezzel szemben komoly gondban van, mivel Didi és Ruiz sérülése miatt Yssouf Kone az egyedüli épkézláb csatár a keretben, ráadásul Trica az előző mérkőzésen buta módon kiállíttatta magát. A román középpályást Peralta helyettesíti majd, míg a burkina-fasói válogatott támadó helyére a szélső Deac, vagy a tapasztalatlan Emanuelle Kone állhat be, ha a helyzet úgy kívánja.

A CFR még soha nem győzött le francia csapatot hazai pályán (1-1 a St. Etienne és a Lens ellen), míg a Bordeaux még soha nem nyert Romániában (0-2 a Craiova, 1-1 a Dinamo ellen).

Amelyik csapat ezt a sorozatot megszakítja, az közel kerül az európai kupatavaszhoz.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: