2019-03-04 07:37:28• hírek • MTI

Döntő csatára készülnek az Iszlám Állam ellen

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A Washington támogatta szíriai erők szorosabbra vonták az ostromgyűrűt az Iszlám Állam utolsó szíriai zárványa körül az iraki határ közelében, és vasárnap döntő ütközetre készülnek a dzsihadisták ellen - mondta el egy katonai szóvivő.

Marvan Kamislo, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai szövetség szóvivője úgy tudja, hogy a szélsőségesek több ezer aknát helyeztek el Baghúz környékén, ahol az Iszlám Állam több száz harcosa és követője sáncolta el magát. A csapatok ezért csak lassan tudnak haladni.

 

Kamislo szerint a területen tartózkodó dzsihadisták többsége külföldi harcos. A szélsőségesek kiterjedt alagútrendszert hoztak létre Baghúzban és környékén, ennek segítségével meglepetésszerű támadásokat indíthatnak az SDF katonái ellen.

 

A kurd-arab katonai szövetség főparancsnoka csütörtökön azt mondta, hogy egy héten belül győzelmet akarnak aratni az Iszlám Állam fölött. Az SDF péntek este, a civilek kitelepítésének befejeztével indította meg végső offenzíváját Baghúz ellen. A térségből több mint egy hete kezdték meg a polgári lakosság evakuálását.

 

A település eleste mérföldkőnek számítana az Iszlám Állam ellen évek óta tartó harcban. Az egykori “kalifátus”, amely eredetileg iraki és szíriai területeket foglalt magában, évek óta folyamatosan zsugorodik. 2017 decemberében az akkori iraki miniszterelnök, Haider al-Abádi bejelentette, hogy Irakot megtisztították a dzsihadistáktól. A harcok súlypontja tavaly átkerült Szíriába, ahol az iraki határ mellett fekvő Deir-ez-Zór tartomány ellen az SDF hónapokkal ezelőtt offenzívát indított.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: