2014-10-11 21:30:54• hírek • MTI

Döntetlen lett a román-magyar

A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent ért el a nagy rivális románok otthonában az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati játéknapján.

A román csapat óriási fölényben futballozott az első félidőben, a hazaiak szinte ütközés nélkül jutottak el a magyar térfél közepéig, ugyanakkor igazi ziccert nem tudtak kidolgozni. Dárdai Pál együttese gyakorlatilag csak egyszer jutott el riválisa kapujáig, igaz, akkor Szalai egy szabadrúgás után a hálóba fejelt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot.

A nézőtéren mindeközben a rendőrök már a 10. percben úgy döntöttek, hogy kiszorítják a hazai fanatikusokat szektorukból, ehhez könnygázt használtak. A román ultrák a félidő közepén szivárogtak vissza helyükre, így azt már láthatták, ahogy a 44. percben egy szép támadás végén kedvenceik megszerzik a vezetést.

A stadionban rendszeresen felhangzott a románok magyarellenes rigmusa, a tavalyi összecsapáson is számtalanszor felhangzó "kifele a magyarokkal az országból". Emellett többször skandálták a hazai ultrák a "Székelyföld, románföld" rigmust, illetve obszcén szavakkal szidták Magyarországot.

A szünetben Dárdai Pál szövetségi kapitány Szalai mellé beküldte előre Nikolicsot, ettől némileg veszélyesebb lett a magyar csapat játéka, de helyzetig így sem jutott. A 69. percben Rusescu már a duplázásnak örülhetett, ám fejesgólja, akárcsak Szalaié az első félidőben, lesről született. A folytatásban elkényelmesedtek a románok, nem erőltették a támadásokat, magabiztosan, de nem gólra törően futballoztak.

Ezt a könnyelműséget kihasználta a magyar csapat, amely a 82. percben Dzsudzsák gyönyörű szabadrúgásgóljával egyenlített. Ettől teljesen megzavardotott a hazai gárda, Nikolics pedig hatalmas helyzetbe került, de lövése nem sokkal a kapu mellett szállt el, így az eredmény nem változott.


"Sajnos nem úgy kezdtünk, ahogyan azt elterveztük, de szerencsére nem kaptunk gólt ebben az időszakban" - kezdte értékelését Dárdai Pál szövetségi kapitány. A szakember szerint a románok nagyon kockázatos futballt játszottak, ugyanis elképesztő futómennyiségű játékot mutattak be, az pedig várható volt, hogy ezt nem fogják végig bírni. "Eldöntötték, hogy húsz-harminc perc alatt agyonvernek minket, de nem jöttek a gólok."

"Sajnos nem úgy jött ki a mérkőzés, ahogyan azt elterveztük. Szerettünk volna már az elején gólt szerezni, sajnos nem sikerült, majd a magyarok a hajrában egy szabadrúgásból egyenlítettek" - mondta Victor Piturca, a románok szövetségi kapitánya, aki szerint ez a döntetlen semmiféleképpen nem nevezhető drámainak. "Ebben a csoportban a folytatásban is várhatóak majd hasonló eredmények, továbbra is kiélezett lesz a küzdelem. A legfontosabb feladatom most, hogy a játékosokat fizikailag és pszichésen is helyre tegyem a keddi, finnek elleni összecsapásra" - nyilatkozta Piturca.

Eb-selejtező, F csoport, 2. forduló:

Románia-Magyarország 1-1 (1-0)
Bukarest, Nemzeti Stadion, 55 000 néző, v.: William Collum (skót)
gólszerzők:
Rusescu (44.), illetve Dzsudzsák (82.)
sárga lap: Hoban (18.), Gardos (31.), Grigore (79.), Rusescu (90.), illetve Gera (26.), Varga (51.), Juhász (69.), Elek (74.), Király (86.), Korcsmár (90.)
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: