2009-09-30 15:16:24• hírek • Gozner Gertrud

Dolgoznak a felmérők

Hamarosan megoldódik a megyei tanács birtokában levő orvosi rendelők sorsa - tudtuk meg Csehi Árpádtól, a Szatmár Megyei Tanács elnökétől.

Az épületek már megkapták az új telekkönyvi számot, és belátható időn belül megköthetik a bérlőkkel az adás-vételi szerződéseket. Már megkötöttük a szerződéseket a licitet megnyerő, az épületek felmérését végző céggel - nyilatkozta Csehi.

Elsőként azoknál az épületeknél láttak neki a munkának, amelyeknek tisztázott a tulajdonjogi viszonya. A cég munkatársai már dolgoznak a felmérésen, és október végén benyújtják a tanácshoz az eredményeket - magyarázta a tanács elnöke. Ezek után kerülhet sor a privatizációs szerződések megkötésére. Körülbelül ötven magánorvosi rendelő van ebben a helyzetben a megyében - tette hozzá.

A magánosítási folyamatot némileg nehezíti, hogy nem minden rendelőnek van érvényes szerződése a tanáccsal, egy részüknek 2005-ben lejárt és úgymond hallgatólagos szerződés hosszabbításra került sor - magyarázta a tanácselnök. Néhány esetben már nem az eredeti albérlők találhatók az illető épületben, mert ők is kiadták független orvosoknak. Számtalan jogi kérdést vett fel, hogy kivel kössük meg az eladási szerződést, az eredeti főbérlővel, vagy az albérlőkkel, akik jelen pillanatban használják - fejtette ki Csehi Árpád.


Több mint ötven rendelő kerül eladásra - nyilatkozta Csehi Árpád.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: