2014-11-20 11:53:29• hírek • Szatmár.ro

Dolgoznak a Szatmárnémeti-Mikola útszakaszon

Javában folyik a két település közötti, meglehetősen rossz állapotban levő út felújítása.

A Szatmár Megyei Tanács októberi tanácsülésén jelentette be, hogy a kormánytól több mint 12 millió lejt kapott, amit útjavításra fognak fordítani. Akkor kiderült az is, hogy ebből az összegből lesz felújítva például a Szatmárnémeti-Mikola megyei út is. A 7,5 kilométeres útszakaszt a Szatmárnémeti-Szatmárhegy úthoz hasonló módszerrel fogják javítani/újítani.

A munkálatok javában zajlanak, előbb a Szatmárnémetiből Mikola felé vezető útszakaszra került egy friss réteg aszfalt, szerdán pedig a másik sávon dolgoztak, úgy, hogy még a szemerkélő eső sem zavarta őket.

Ezt szóvá is tette egy olvasónk, aki a Sárerdő közelében él: "Ki hallott már ilyet, hogy esőben aszfaltoznak? Nem tudom, hogy mennyi értelme van így a munkának és mennyire lesz tartós a aszfalt..."

A Szatmár.ro által megkérdezett szakember szerint esőben tényleg nem javallott aszfaltozási munkát végezni, de ha nedves az útburkolat vagy csak alig esik, az nem befolyásolja a munka minőségét. Egyébként a helyszínen megtudtuk: még egy réteg aszfalt kerül majd az útra, így hamarosan már felújított úton lehet Szatmárnémeti és Mikola között közlekedni, és kevesebb fejfájást jelent majd a közlekedés azoknak is, akik kirándulni mennek a Sárerdőre, vagy azoknak, akik éppen a közelben laknak.

Javítják az utat Mikola és Szatmárnémeti között

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: