2010-07-15 12:18:04• hírek • Szatmar.ro

Dolgoznak a Prahova utcában

Egy hónapja kezdték el a Prahova út teljes feljavítását, portálunk pedig utánajárt, hogyan is haladnak a munkálatok.

Az olvasók és természetesen mi újságírók is csak annyit észleltünk az egész folyamatból, hogy eltűntek a fák az utat kettéosztó sávból, illetve, hogy két alkalommal is több órára víz nélkül maradtak a környék lakói. A megvalósításokról Motiu Horeat, a polgármesteri hivatal mérnökét, az építkezést felügyelő igazgatót kérdeztük. A szakember elmondta, az eddigi munkálatok az útnak a kórház felőli részét érintették. Az aszfaltréteg felszedése után sor került az alap elkészítésére. Ezt teljes mértékben befejezték, jelenleg a törött kőréteget helyezik el a felületen, ennek a munkálatnak a 80%-át szintén befejezték már.

Kicserélték továbbá a vízcsöveket is. Ezt megelőzvén kivágták a már említett fákat. Motiu elmondta, helyébe cserjéket, bokrokat ültetnek, mivel az előírás szerint nagy, mélyreható gyökeres növényeket (mint a fák is) tilos a különböző csövek fölé ültetni. A vízhálózat felújításán kívül sor került a szennyvízhálózat tisztítására is, mondta Motiu.
A járdaszegélyeket is elhelyezték az útszakasz teljes hosszában, már csak az út ledöngölése, majd jövő héten a teljes aszfaltozási munkálatok kezdete várható.
A tervek szerint augusztus 7-ére minden munkálatot befejeznek ezen a sávon és elkezdhetik a másik oldal felújítását is.


Egy hónapja dolgoznak a Prahova utcán
Egy hónapja dolgoznak a Prahova utcán.


A járda leszűkítésével szélesebb sáv jött létre, így az itt parkoló autók már kevésbé fogják zavarni a közlekedést, mondta a mérnök. A helyszínen dolgozók portálunknak elpanaszolták, hogy a munkában hátráltatja őket a tiltó táblák ellenére a javítások területére behajtó sofőrök. A tegnap elhelyezett két táblából pedig az egyiket estére már el is lopták.
Motiu szerint azonban a javítás tervszerűen halad és úgy tűnik időre be lesz fejezve minden.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyi pénzbe került eddig a javítás, a mérnök elmondta, a mai napig az építő cég állta a költségeket, az első számlát augusztus első felére várják.
A szerződés amúgy hat hónapra szól és december 15-én járna le, de a szakember elmondása szerint a munkálatokat végző cég azt ígérte október közepére befejezi a teljes javítást.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: