2012-12-12 13:43:19• hírek • Szatmar.ro

Dohányzás és gyenge memória

Az emlékezés/memória az emberi agy egyik legnagyobb csodája. Hivatalos definíciók szerint az emlékezet nem más, mint az elme azon képessége, hogy tároljon valamint előhívjon korábban elsajátított információkat.

Nélkülözhetetlen a mindennapok során, ugyanakkor annyira összetett folyamat, hogy működését soha nem fogjuk teljesen kiismerni. Számtalan kísérlet eredményei igazolták melyek azok a tényezők, amelyek a memória kapacitását károsítják. Az életkor előrehaladta valamint az életmódból adódó káros faktorok jelentős mértékben rontanak szellemi frissességünkön.

Kevés mozgás, elfásul szellemi élet, egészségtelen táplálkozás, alkoholizálás, egyes gyógyszerek stb. mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a memória veszítsen jó kapacitásából. Memóriánk életképessége tehát számos tényezőtől függ. Emlékezet felejtés nélkül nincs, ritka esetben ugyan (a tudomány ezidáig négy esetet tart nyilván) valamilyen rendellenesség következtében mégis előfordulhat. A négy személyből az egyik leghíresebb Jill Price amerikai nő, akinek memóriájából az évek során semmi sem törlődött, életéről pedig könyvet írt.

Franciaország Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Intézetében zajlott kísérletek alapján bebizonyosodott, hogy a dohányosok kifejezőkészsége, memóriája, értelmezési képessége jelentősen alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A jelek szerint a dohányzókat jóval nagyobb mértékben fenyegeti az elbutulás veszélye, mint azokat, akik életük során soha nem cigarettáztak. Tény az, hogy a nikotin egészségre gyakorolt negatív hatásai sem riasztják el a dohányosokat attól, hogy szenvedélyükről leszokjanak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: