2015-06-07 09:03:48• hírek • Szatmár.ro

Dobrády Ákos volt a szombati nap sztárja

A szombat délután örökzöld slágerekkel indult, rockkal és operettslágerekkel folytatódott, majd TNT-slágereket énekelt a közönséggel Dobrády Ákos. A nap pedig nemzetközi slágerekkel zárult a De La Funk zenekar utcabálján. Közben egy kivetítő előtt sokan izgulták végig a BL-döntőt - a közös drukkolás felejthetetlen élmény volt.

A Harag György Színtársulat zenés műsorával indult a szombat délutáni program. Idén először dalokat lehetett küldeni ismerősöknek, barátoknak, amit a művészek előadtak. A küldésnek persze ára is volt: bármennyit lehetett fizetni érte annak tudatában, hogy a befolyó összeget jótékony célra, egy beteg gyermek nehéz és költéges operációjára költik. Őket a Felvidéki Rockszínház produkciója követte.

A folytatásban az operett-slágereké volt a főszerep: a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Győri Nemzeti Színház művészeinekelőadásában örökzöld operett-slágerek csendültek fel.

A fellépés előtt Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselők, Pataki Csaba szenátor és Kósa Lajos, a FIDESZ alelnöke, Debrecen város volt polgármestere, jelenleg parlamenti képviselő köszöntötte a nézőket. "Tavaly Nyíregyháza polgármesterét láttuk vendégül, most Debrecen volt polgármesterével állunk a színpadon. Remélem, hogy hamarosan Szatmárnémeti új polgármestere is magyarul köszönti majd Önöket" - mondta Pataki Csaba.

Dobrády Ákos, az egykori TNT zenekar frontembere következett és rövid időn belül zsúfolásig telt a domb: az 1990-es évektől napjainkig minden saját slágerét előadta, a közönség pedig együtt énekelt vele. Sokan meg is lepődtek: "Ezt is ő énekli?" - kérdezgették.

A nap a De La Funk kolozsvári zenekar utcabáljával ért véget. A fiúk már zenéltek Szatmárnémetiben és most is kitettek magukért, a legnagyobb nemzetközi és magyar házibulis slágereket előadva.

A Zöld Ház közelében ez idő tájt nagy volt az izgalom: egy nagy kivetítőn közel négyszázan követték figyelemmel a Bajnokok Ligájának döntőjét. A nagy közös meccsnézés, a közös drukkolás élményét valószínűleg még hosszú időn keresztül felelevenítik még azok is, akiknek nagyjából mindegy volt, hogy melyik csapat nyeri a méretes kupát.

A Családi Hétvége további programja:

Június 7, vasárnap

10.15 - Felvonulás a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiója elől a Kossuth Kertig a Kaplonyi Fúvószenekar és a 10-es számú Általános Iskola Mazsorett Csoportja kíséretében

10.45 - 18.00 XXVI. Gyermeknap rendezvényei. A Zöld Ház környékén, állandó jelleggel a miskolci Borókás Társulat Játszókertje: ahol magyar, és más (köztük ókori) népek ügyességi játékait lehet kipróbálni, játszani korosztálytól függetlenül.

10.45 - 15.00 A Kossuth kerti színpadon: a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház „Vitéz László és az elátkozott malom" című előadása, Dobrossy Zoltán, Grand Prix díjjal kitüntetett bűvész előadása, néptánc előadás, népi gyermekjáték tanítás, színjátszó előadások

15.00 - 15.30 Országos versenyeken helyezést elért magyar elemi osztályosok díjazása. Szervező és támogató a Szatmárnémeti RMDSZ női tagozata

16.00 - Az Alpha K9 Kutyakiképző Egyesület Engedelmességi és Agility bemutatója
17.30 - Bachara Feeling - Salsa táncbemutató
18.00 - Soltész Rezső koncert
19.15 - Az RMDSZ tombola győzteseinek kisorsolása
20.00 - Deák Bill Blues Band koncert (HU)
21.45 - Bertici Fivérek és barátai koncert

Az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében:

11.00-17.00: "Nyitva van az Aranykapu... - Hagyományos kézműves mesterségek oktatása gyerekeknek"- helyszín: Aranykapu Sziget
12.00-18.00: Aranykapu Népi Játszókert: Eleink játékai mai köntösben- helyszín: Aranykapu Sziget
12.00-18.00 Ifjak kézműves vásárfiái és csere-bere vására - helyszín: Aranykapu Sziget

Szervezők: Szatmárnémeti RMDSZ, Ady Endre Társaság, MADISZ, MIK, Aranykapu Kulturális Egyesület, Borókagyökér Egyesület.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: