2016-11-14 11:10:35• hírek • Szatmar.ro

Díszpolgárt avattak és szobrot lepleztek le Sándormokon

Ünnepi istentiszteleten díszpolgárt avattak és mellszobrot lepleztek le vasárnap délben Sándorhomokon. Ekként fonódik össze Thoroczkay Sándor tanár úr neve Kováts Lajossal, az 1848-as magyar kormány államtitkáráéval.

Thoroczkay Sándor 1967-ben már-már anekdotába illő módon gyalog érkezett meg Sándorhomokra- ugyanis félretájékoztatták és tévedésből két faluval arrébb, Lázáriban szállt le a buszról, így az út hátralevő részét kénytelen volt az apostolok lován megtenni. Történelemtanárként, majd 1985-től iskolaigazgatóként közel félszáz évig dolgozott a sándorhomoki oktatásért, gyerekekért és a teljes közösségért. Bár a történelemkatedrára helyezték ki, igazi polihisztorként tanított mindent, amire szükség volt: földrajzot, fizikát, állampolgári ismereteket, sőt még tornát is, ha a helyzet úgy követelte. Ezt az életpályát a közösség vasárnap egy díszpolgári kitüntetéssel hálálta meg.

Az istentisztelet végén leleplezték Kováts Lajos mellszobrát is a refomátus templom előtt. Kováts Lajos, a falu szülöttje, a reformkori magyar politika egyik aktív résztvevője, 1848-49-ben az első felelős magyar kormányban államtitkár volt.

"Kováts életpályájáról, és leginkább politikai tevékenységéről Bethlen Gábor szavai jutnak eszembe, mely szerint: Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet"- fogalmazott Erdei D. István, parlamenti képviselő az ünnepségen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: