2018-04-24 08:15:44• hírek • Szatmár.ro

Díszpolgári címet adományoz a városi tanács Tóth László nyugdíjas matematikatanárnak

A szatmárnémeti tanács csütörtöki ülésén dönt arról, hogy díszpolgári címet adományoz Tóth László nyugdíjas matematikatanárnak és Iordan Tănase Ilie-Marian törzsőrmesternek.

Tóth László a matematika oktatás élő legendája Szatmárnémetiben, hiszen generációk sokasága nevelkedett a keze alatt, tanítványai közül jelenleg is több tucatnyian nem csak Romániában és Magyarországon, hanem szerte a nagyvilágban dolgoznak iskolákban és egyetemeken egyaránt. A szakmai és civil kezdeményezéseknek mindig lelkes támogatója volt, a kezdetektől fogva a „Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség” tagja, a Véndiáktalálkozók állandó vendége. Amint azt Gönczy Gábor elnök méltatásában írja róla, egy igazi példakép a szatmárnémeti diákok és pedagógusok számára is.
 

Tóth László 1931. november 29-én született Nagykárolyban, ahol elemi iskoláit végezte, majd Nagyváradon érettségizett. A Kolozsvári Bolyai Egyetemen diplomázott 1953-ban, majd a 3-as Számú Szatmárnémeti Fiúiskolában kezdett el tanítani. 1960-ban házasodott össze Anderco Mariával, akivel két közös gyermekük született. Mindkettő a pedagógusi pályát választotta, ifjabb Tóth László jelenleg a Pécsi Tudományegyetem oktatója, Alice-Noémi pedig egy érdi középiskola igazgatója.
 

1960-ban lett az akkori Mihai Eminescu Líceum tanára, ahol 11 évet tanított, ezt követően pedig a Magyar Líceum pedagógusa volt 1987-ig. A következő három évben ismét az Eminescuban tevékenykedett, majd az aligazgatója lett a Kölcsey Ferenc Líceumnak. 1994-ben vonult nyugdíjba. Pályafutása során 12 osztálynak volt az osztályfőnöke, 53-nak tanított matematikát, közel 2000 magyar és román diák nevelkedett a kezei alatt. Diákjai közül több százan végeztek egyetemet, 1983-ben 35 végzősből 35, egy évvel később pedig 36-ból 36 került az ország különböző egyetemeire. 1997 óta a magyarországi Pécsen él családjával.
 

„Egy városnak akkor van jövője, ha tiszteli és megbecsüli a múltját. Tóth László a szatmárnémeti oktatásnak az élő legendája, hiszen egy olyan pedagógusról van szó, akinek egykori tanítványai ma a világ számos pontján öregbítik városunk és a szatmári oktatás hírnevét. Szakmaiságának és precizitásának köszönhetően diákjai is szerették, annak ellenére, hogy mindig fegyelmet követelt. Nyugdíjba vonulása után Magyarországra költözött ugyan, ennek ellenére soha nem szakadt el Szatmárnémetitől. A Véndiáktalálkozó állandó résztvevője, egyik üde színfoltja, hiszen alig van olyan generáció, amelyiket ne tanított volna, amelyikkel ne lenne közös emléke. Számunkra a szatmárnémeti oktatás színvonalának az emelése az egyik legfontosabb feladat, Tóth László pályafutása pedig követendő példa lehet a jelenkor pedagógusainak is.” – nyilatkozta Kereskényi Gábor polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: