2015-06-26 16:17:09• hírek • MTI

Amerikai diplomácia az erdélyi magyarságról

A romániai magyar kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetésekre is kitért az éves emberi jogi jelentésében a washingtoni külügyminisztérium - közölte pénteken a kolozsvári Maszol.ro hírportál.

Az internetes lap a Romániáról szóló csaknem 40 oldalas országjelentésnek azt az egyoldalnyi részét ismertette, amely az országban élő 1,2 milliós magyar közösség képviselőinek emberi jogi panaszait lajstromozza.

Az amerikai kormányzati dokumentum a közösség parlamenti képviseletét ellátó Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) és más magyar kisebbségi szervezetektől származó jelzésekre alapozva megállapítja: a romániai magyar közösség tagjai továbbra sem használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban, több város önkormányzata megtagadja a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, sok esetben pedig megtiltják a székely zászló kitűzését a magyarok lakta vidékeken.

A jelentés emlékeztet: a legfelsőbb bíróság a román közösségre nézve diszkriminatívnak ítélte a magyar többségű települések önkormányzatainak azon igényét, hogy a helyhatóságok hivatalnokai beszéljék a magyar nyelvet.

A dokumentum felidézi azt is, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elutasította az RMDSZ-nek az Oktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség (ARACIS) elleni panaszát. Az RMDSZ azt sérelmezte, hogy az ARACIS szerint a rezidens orvosok csak románul beszélhetnek a páciensekkel.

A moldovai csángók helyzetéről a jelentés megállapítja: a régió egyes településein a hatóságok megakadályozták a budapesti finanszírozású magyar oktatási program lebonyolítását - szemlézte a Romániáról szóló országjelentést a Maszol.ro.

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön hozta nyilvánosságra 2014-ről szóló éves országjelentéseit arról, miképpen érvényesülnek az emberi jogok a világ csaknem 200 államában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: