2016-11-14 10:19:39• hírek • Agerpres.ro

Dincu: A kormány nagymértékben megvalósította céljait

Nagymértékben sikerült megvalósítani a kormány céljait, jelentette ki Vasile Dîncu kormányfőhelyettes a Realitatea televíziócsatorna vasárnap esti műsorában.

Arra a kérdésre, hogyan jellemezné azt a kormányt, amelynek ő maga is tagja, azt felelte: csapatában vannak elégedett, vannak elégedetlen hangok is, a mérleg megvonása még hátravan. 'Nem volt hosszú listánk, de amit tartalmazott, az nagyrészt meg is valósult', mondta Dîncu. 

Hozzátette ugyanakkor, hogy a Cioloş-kormány tagjai nem rendelkeztek politikai tapasztalattal, ami kommunikációs problémákat okozott. Nem vált előnyére a kabinetnek az sem, hogy rövid távra kellett terveznie, vélekedett a kormányfőhelyettes. 

"Azt hiszem, Dacian Cioloşnak nagyon rövid idő állt rendelkezésére, hogy kialakítsa kormányát. (...) Brüsszelből érkezett, talán nem is ismerte nagyon jól a romániai értelmiségi közeget, így aztán menet közben a csapat felét le kellett cserélnünk' - mondta Dîncu. 

Arról, hogy Dacian Cioloş a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányfőjelöltje, Dîncu úgy fogalmazott: véleménye szerint a jelenlegi miniszterelnök 'fogadást kötött a politikával, amelyet vagy megnyer, ha elveszít. (...) Azt hiszem, ez olyan döntés volt, amely kockázatokkal is járhat, de óriási előnyt is jelenthet' - tette hozzá a kormányfőhelyettes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: