2009-05-11 14:31:53• hírek • Szatmar.ro

Ismét kisegítette a CFR a Dinamót

A bajnoki címvédő ikszelt Urziceniben, így a piros-fehérek az élen maradtak.

Miután az előző fordulóban a Temesvár legyőzésével némi lélegzetvételnyi előnyhöz juttatta a Kolozsvári CFR a listavezető Dinamót, az erdélyiek ezúttal az Urziceniben elért döntetlennel „segítették ki" a fővárosiakat.

A listavezető Dinamo ugyanis rögtön a nyitányon az ősi rivális Steaua otthonában lépett pályára. A hazaiak legnagyobb bánatára a találkozó előtt tíz pont választotta el őket a piros-fehérektől, és ez a különbség a mérkőzés után sem csökkent. A találkozót nagy iram, küzdelem és elszántság jellemezte, de igazán jó játékot nem láthatott a nagyérdemű. Az első félidőben a pályára és az ellenfél szurkolói közé bedobott petárdák mellett kevés dolog hozhatta lázba a közönséget, a némi fölényben játszó Steaua sem tudott komoly helyzetet kialakítani. Leginkább Moreno pontrúgásai okoztak némi gondot, és nem volt ez másként a szünet után sem. A csapatok leginkább távolról próbálkoztak, és két megpattanó lövés révén ez meg is hozta gyümölcsét. A 82. percben Bicfalvi szerzett vezetést a hazaiaknak, amit hat perccel később Niculescu kiegyenlített.

Az egyik üldöző Temesvár a Galacot fogadta, és az első félidőben mutatott jó játékának köszönhetően otthon tartotta a három pontot. Ekkor Bucur volt igazán elemében, aki gólja mellett két ziccert is hibázott, de hasonlóképpen tett Parks is. A bánságiak teljesítményét beárnyékolja ugyanakkor a második játékrész, amikor szinte csak a vendégek jutottak el helyzetig, és csak a szerencse és Cisovski két mentése akadályozta meg őket az egyenlítésben.

A fordulót egy másik rangadó, a második helyezett Urziceni és a CFR összecsapása zárta. A hazaiak egy esetleges győzelemmel beérték volna pontszámban a Dinamót. Ám a vezetést a vendégek szerezték meg Mara révén, aki igazán ismerhette vasárnapi ellenfeleit, lévén az ősszel még az ők sikereikért küzdött. Az erdélyiek előnye azonban csak kilenc percet tartott, ekkor ugyanis Galliassi saját kapujába juttatta a játékszert. A folytatásban a küzdelem dominált, ám sem az elsősorban a pontrúgásai révén veszélyes Urziceni, sem a Mara révén a meccs legnagyobb helyzetét kihagyó CFR nem tudott újabb gólt szerezni, aminek leginkább a Dinamo örülhetett.

Mara szerezte a kolozsváriak gólját

Második meccsét is megnyerte Viorel Hizóval a kispadján a Rapid, ezúttal a Buzau volt az áldozat, míg tovább folytatódik a bennmaradásért folytatott harc a Beszterce, a Iasi és a Medgyes között, közülük csak a Iasi szerzett pontot.

A pontvadászat élén továbbra is a Dinamo áll 62 ponttal, megelőzve a 60 pontos Uzricenit és az 58 pontos Temesvárt. Őket az 52 egységgel rendelkező Steaua és CFR alkotta duó követi.

Eredmények:
Brassó-Farul 2-1
gólok: Ilyés (17., 11-es), Sburlea (24.) illetve Teekloh (71.)

Steaua-Dinamo 1-1
gólok: Bicfalvi (82.), illetve Niculescu (88.)

Medgyes-Vaslui 1-2
gólok: Sabou (88.), illetve Gencsev (80.), Lovics (89.)

Temesvár-Galac 1-0
gól: Bucur (23.)

Pandurii-Iasi 1-1
gólok: Stanga (57.), Cristea (2.)

Buzau-Rapid 0-1
gól: Pinto (90.)

Otopeni-Craiova 0-1
gól: Fl.Costea (78.)

Arges-Beszterce 2-1
gólok: Bazzi (17, 68.), illetve Zaharia (34.)

Urziceni-Kolozsvári CFR 1-1
gólok
: Galliassi (14, öngól), Mara (5.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: