2010-10-19 13:33:43• hírek • Szatmár.ro

Díjazták a szatmári pedagógusokat

Három Szatmár megyei oktató is Apáczai-díjban részesült kimagasló munkájáért. A díjakat az RMPSZ Tudományos Tanácsa ítélte oda.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége által alapított Tudományos Tanács célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése, serkentése. Ennek érdekében folyamatosan nyilvántartásba veszi mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, lehetőségei szerint népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, esetleg közös projekteket valósítsanak meg.

A Tudományos Tanács további célja, hogy méltó emléket állítson Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozza a róla elnevezett díjat, és kétévente odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben vagy elismert tudományos szakirányú lapban közzétett munkák szerzőinek.

Az idei, 2010-es pályázatra tizenöt munka érkezett, három Szatmár megyei pedagógus pedig kimagasló eredményéért részesült kitüntetésben.

Muhis Sándort „Építészet Szatmáron" című munkájáért az Apáczai-díj ezüst fokozatával tüntették ki, Kiss Kálmánt „Túrterebes egyház és iskolatörténete" című, Török Kajtár Enikőt pedig a „Házi olvasmányok drámajátékokkal" című munkájáért dicséretben részesítették.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: