2014-12-07 16:55:58• hírek • Szatmar.ro

Díjazták a rajzverseny nyerteseit

Immár megszokott módon rajzversenyen indulhattak a magukban kellő művészi hajlamot vagy kreativitást érző Szatmár megyei gyermekek.

A tavalyi évhez hasonlóan a karácsonyi ünnepvárás volt a témája a rajzversenynek, amelyet idén az RMDSZ Nőszervezet „Mosolygó karácsony!" elnevezésű rendezvénysorozata egyik részeként hirdettek meg.

A Communitas Alapítvány őszi ifjúsági kiírásán a Szent-Györgyi Albert Társaság pályázata kapott támogatást, így a nyertes fiatalok nem csak rendhagyó kiállításon láthatták viszont rajzaikat a Mikulás napokon felállított Mikulás házban, de a további rajzoláshoz/festéshez való alapanyagokat is bőséggel találtak az ajándékcsomagokban.

A december 6-i díjazáson színpadra szólították az első két kategória (előkészítő I.-II. osztály, III.-IV. osztály) nyerteseit. Mindkét kategóriában négy-négy nyertest díjaztak, mert az RMDSZ, a Nőszervezet és a Szent-Györgyi Albert Társaság tagjaiból álló zsűrinek nehéz volt az előre meghatározott három helyezés mellett maradnia a beérkezett pályamunkákat elemezve. Sőt, a végén még egy különdíjat is hirdettek, amelyet a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület ajánlott fel Pop Viviennek a karácsonyi ünnep mindenkinél színesebb láttatásáért.

A további kategóriák győzteseit telefonon értesítik a szervezők, s a díjaikat felkészítő tanáraikon keresztül juttatják el hozzájuk. Plusz ajándék, hogy az első helyezettek rajzaiból képeslapot készítenek és az RMDSZ azzal köszöni meg partnereinek az egész éves együttműködést.

A díjazottak sorrendje az alábbi:

  1. kategória: I. Farkas Hannelore (Ion Creanga Általános Iskola), II. Strugurel Krisztina (Balcescu-Petőfi Általános Iskola), III. Bauer Mátyás és Kopeczky Bianka (Balcescu Petőfi Általános Iskola)

  2. kategória: I. Vásárhelyi Gergő (Mircea Eliade Általános Iskola) , II. Juhász Blanka (Ion Creanga Általános Iskola), III. Szűcs Krisztián (Adorján) és Balázs Szabolcs ( Ion Creanga Általános Iskola)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: