2011-11-21 14:23:55• hírek • Póti Orsolya

Készülnek a Művészeti Iskola Napjaira

A Szatmári Művészeti Iskola vezetősége sajtótájékoztató keretében számolt be a „Szatmári Művészeti Iskola Napjai" elnevezésű rendezvénysorozat programjáról, valamint az ennek keretében megrendezésre kerülő „Szívem Zenéje" Regionális Pop-Rock Zenefesztiválról és versenyről.

A zenében, táncban és képzőművészeti alkotásokban gazdag rendezvénysorozatra idén november 23-26. között kerül sor a Szatmár Megyei Tanács és a Szatmári Művészeti Iskola szervezésében, valamint a Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesülete, a Lion's Club, valamint a „Dinu Lipatti" Filharmónia közreműködésével.

A Szatmári Művészeti Iskola Napjai rendezvénysorozat programjai minden évben minőségi szórakozásban részesítik a közönséget, színvonalának emelkedését pedig az is bizonyítja, hogy míg az elmúlt években csak megyei szinten zajlott a rendezvénysorozatot záró zenevetélkedő, addig idén más megyékből is jelentkeztek versenyzők.

A rendezvény programjáról részletesen Deac Mircea, az iskola igazgatója számolt be, aki örömét fejezte ki az iránt, hogy idén is szebbnél szebb műsorokat, előadásokat mutatnak be az iskola diákjai a közönségnek.

A rendezvénysorozat a szatmári iskola és az intézmény magyarországi testvériskolájának, a téglási II. Rákóczi Ferenc Művészeti Iskola diákjainak közös képzőművészeti kiállításával nyílik meg november 23-án, 15 órakor a Szatmár Megyei Tanács galériájában. Ugyancsak szerdán 18 órától népzenei előadásra kerül sor a Művészeti Iskola dísztermében.



November 24-én, 17 órától könnyűzenei műsorral mutatkoznak be az iskola diákjai, másnap pedig klasszikus zeneestre kerül sor a Poesis Multikulturális Központban. A rendezvénysorozat keretében mutatják be november 24-én azt a színdarabot és zenés előadást, amelyet a diákok „A családi erőszak megelőzése" akció keretében szerveztek a Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság közreműködésével.

Zárásképpen, november 26-án sor kerül a "Szívem Zenéje" elnevezésű pop-rock zenei versenyre, amelyet immár ötödik alkalommal szervez meg a Művészeti Iskola. A vetélkedőnek idén is a „Dinu Lipatti" Filharmónia ad otthont. „A versenyre 17 Szatmár megyei szólista és kilenc, a szomszédos megyékből érkező énekes jelentkezett, valamint összesen hat együttes is bemutatkozik. A vetélkedőt olyan tehetséges művészeti iskolás diákoknak szervezzük, akik szívesen bemutatják mit tanultak az elmúlt évek során." - tudtuk meg Deactól.

Mint kiderült, a győzteseket az iskola partnerszervezete, a Szatmári Lion's Club díjazza. Horea Adrian Ungur, a Lion's Club elnöke a sajtótájékoztató keretében röviden beszámolt a szervezet tevékenységeiről, pontosan arról, hogy rendezvényeikkel hogyan támogatják a cukorbetegségben szenvedőket.

Az eseményt üdvözölte Adrian Stef, a Megyei Tanács alelnöke, aki felidézte, hogy milyen fejlődés következett be az iskolában elmúlt néhány évben. Új szakok létesültek, úgy mint a popzene, a könnyű zene, a fúvós hangszerek, a különböző gitárszakok, az ütőshangszer, a modern és a sporttánc szakok, és DJ tanfolyamok is indultak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: