2018-12-12 11:18:07• hírek • Bede Emőke

Díjazták a környezetvédelmi ügynökség és a szamosdobi iskola eredményeit

Immár tízedik alkalommal szervezte meg az ECOTIC néven ismert szervezet azt a versenyt, mellyel a környezettudatos szemlélet és nevelés fontosságára, valamint a fenntartható fejlődésre szeretnék felhívni a figyelmet. A megmérettetésből nem hiányoztak a környezetvédelem Szatmár megyei támogatói sem, mi több, igencsak előkelő helyezéseket értek el.

A környezettudatosság versenyébe négy kategóriában várták a jelentkezőket, azaz nevezhettek projektjeikkel a köz- és tanintézmények, cégek, valamint non-guvermentális szervezetek. Az egyetlen feltétel, melynek meg kellett felelniük, az volt, hogy legyenek már olyan kézzelfogható eredmények, melyeket be lehet mutatni és értékelésre készek. Tehát ne egy olyan tervről legyen szó, mely még csak papíron létezik. A fő cél azonban minden kategóriában ugyanaz volt: olyan kezdeményezéseket bemutatni, melyek példát mutathatnak az országnak a környezetvédelemmel kapcsolatban, épp ezért megérdemlik, hogy minél többen tudjanak róluk.
 

Megyénkből két intézmény is nevezett: a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, valamint a Szamosdobi Általános Iskola, előbbi a Millió kupak – Millió Mosoly nevű akcióval, utóbbi pedig a „Gondolatok egy zöldebb jövőért” című, tavalyi tanévben futó kezdeményezésével. A projektekről és a versenyről részletesebben ide kattintva lehet olvasni.
 

A Szatmár megyében lezajlott kezdeményezéseknek sikerült az első helyet elhódítani saját kategóriájukban, példát állítva ezzel nem csak a megye, de az egész ország számára is. Megmutatták, hogy a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés nem holmi ördögtől való dolog, hanem kellő akarattal és összefogással nagyszerű eredményeket lehet elérni. A díjazásra december 11-én került sor Bukarestben, ahol az ünnepélyen nem csak az elismerő oklevelet, hanem az ezzel járó ajándékot is átvehették a nyertesek. 



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: