2018-11-13 15:51:25• hírek • Bede Emőke

Díjazták a kiemelkedő eredményeket elért pedagógusokat és diákokat

Kedd délután a Kölcsey Ferenc Főgimnázium zsúfolásig telt díszterme adott otthont az RMPSZ azon éves díjátadójának, mely során a magyar nyelvű oktatás területén kiemelkedő eredményeket elérő pedagógusok és diákok munkáját ismerték el.

Az eseményt Baranyai Tibor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Szatmár megyei elnöke, Pataki Enikő, a házigazdaként szolgáló tanintézmény igazgatónője, és Gál Gyöngyi szaktanfelügyelő, a LiterArt Magyartanári Egyesület elnöke nyitották meg, de ezen a jeles alkalmon tiszteletét tette Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében Csige Sándor konzul is.
 

Első körben a tantárgyversenyek, kulturális és sportrendezvények során elért kitűnő eredményeket díjazták. A Mákvirág-díjat Bálint Zsuzsanna, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanárnője ismertette, majd adta át a diákoknak. Ebben az évben minden tanuló a Kölcsey padjaiból került ki. Bronzfokozatú elismerésben részesült Zolcsák Eszter és Tepfenhart Beatrix, ezüstfokozatú díjjal jutalmazták Kegyes Dávid széleskörű tevékenységét, a gyémántfokozatú elismertést pedig ez alkalommal Baranyai István Dávid kapta, ki az előző tanévben befejezte középiskolai tanulmányait és azóta egyetemistaként állja meg a helyét.



 

Ezt követően az Apáczai-díj került kiosztásra. A 2004 óta kétévente odaítélt rangos elismerés ezüst fokozatát ebben az évben Fazekas Lóránd kapta, dicsérő oklevelet pedig Kovács Béla és Frigy Szabolcs vehettek át Muhi Sándortól. Érdemes tudni, hogy erre a díjra azok esélyesek, akik önálló kötetben vagy elismert tudományos szakirányú lapban közzétett munkáik által öregbítették a pedagógus társadalom hírnevét.
 

Végül, de nem utolsósorban kiosztásra került a Pedagógus Szolgálati Emlékérem is, melyet a díjazottak Baranyai Tibortól és Csige Sándortól vehettek át. Ebben az évben hat kiváló oktató egész életen át tartó munkásságát méltatták ezzel a kitüntetéssel. Emlékérmet vehetett át Al-Akel Éva, ki az Unio-Traian Vuia Műszaki Kollégiumban tanított matematikát nyugdíjba vonulásáig. Hasonlóképp sokat tett pedagógusként és ezzel kiérdemelte a díjat Büte Ágnes tanító is, ki a Ion Creanga Általános Iskola katedrája mögül vonult nyugdíjba. Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntették ki a Kölcsey Ferenc Főgimnázium három tanárnőjét, Deák Mártát, Fülöp Gizellát és Kozák Anikót, kiknek megannyi generáció köszönheti történelmi, kémiai, vagy épp magyar nyelv és irodalomból szerzett ismereteit. A sort pedig egy újabb tanító, Pesti Mária zárta, ki a 10-es Számú Általános Iskola tanári karát erősítette nyugdíjba vonulásáig.
 

Az egyes kategóriák díjazottjainak kihirdetése között több iskola diákjai is színpadra álltak, zenés-énekes előadásaikkal tovább emelve a rendezvény ünnepi hangulatát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: