2009-05-04 13:21:10• hírek • Ferenczi Noémi

Diákoknak a lehetőségekről

Május folyamán „Építem a jövőm!" címmel szervez akciósorozatot a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és az Oktatási-felügyeleti Forrásközpont.

A program megnyitójára hétfőn került sor a Szakszervezetek Művelődési Házában, ahol közös munkamegbeszélésen vettek részt megyénk tanintézményeinek vezetői és a tanfelügyelők. A megbeszélés elején Mariana Popa főtanfelügyelő felvázolta a következő időszak teendőit. Kérte a jelenlévőket, hogy a lehető legnagyobb komolysággal és körültekintéssel kezeljék az egységes félévi dolgozatok írásának, a kilencedik osztályba való beiratkozás és az érettségire való felkészülés időszakát.

A találkozón jelen volt Tamas Lidia, a Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság járványügyi osztályának vezetője, aki a sertésinfluenza járványra való felkészülésről tájékoztatott. Elmondta, mindent megtesznek azért, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtsanak a betegségről és kijelentette, egyelőre nincs ok az aggodalomra.

 

A munkamegbeszélés második felében az „Építem a jövőm" című projekt bemutatása következett. A kampány célja, tudatosítani a diákokban a továbbtanulás és a szakmai fejlődés fontosságát, mely elengedhetetlen az életben való boldoguláshoz. Az akció keretében az ehhez szükséges hasznos tanácsokkal is ellátják a diákokat, illetve bemutatják a hazai felsőoktatási intézményeket, wokshoppokat szerveznek. A pályaválasztás előtt álló diákok gyakorlatban is megtapasztalhatják az érdeklődési körüknek megfelelő szakmát az „Inas egy napra" elnevezésű verseny keretében, valamint lehetőséget kapnak arra is, hogy iskolájuk volt diákjaival elbeszélgessenek.

A projekt bemutatása után a jelen lévők levonultak az épület előcsarnokába, ahol végignézték a különböző iskolák által felállított tájékoztató standokat.

A kampány keretében nyílt napokat szerveznek megyénk három magyar tannyelvű középiskolájában is. A Református Gimnáziumban május 4-8. között, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban május 22-23. között, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban pedig 21-én.

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

Az előcsarnokban állították fel standjaikat az iskolák

A megbeszélés után az iskolaigazgatók és a tanfelügyelők is megtekintették a bemutatkozókat

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: