2006-01-23 20:23:05• hírek • Szatmar.ro

Készülőben a projekt

A megyei regionális hulladéktároló hamarosan eljut a projekt elkészítésének fázisába.

Szabó István, megyei tanácselnök arról tájékoztatott, hogy az ország három megyéjében terveznek regionális hulladéktárolókat, a kivitelezés összértéke meghaladja a 83 millió eurót.

A Szatmár megyei huladéktároló körülbelül 27 millió eurót emésztene fel, ebből 7 millió eurót Szatmár megye kellene hogy álljon, a többit Európai Uniós finanszírozással valósítanák meg az illetékesek. Szabó szerint ha kedvező elbírálásban részesül a megyei hulladéktároló projektje, 7 millió eurós önrész kifizetésére van fedezete Szatmár megyének, ezt a megyei infrastruktúra fejlesztésére felvett kölcsönből fizetné ki a megye. A hulladéktároló ügye most jutott el a tervezési fázisba, amikor is a már elkészített megvalósíthatósági tanulmány alapján egy versenytárgyalás során kiválasztott cég elkészíti majd a projektet. A tervek az idén sor kerül majd erre a versenytárgyalásra, mivel az idő sürget, hiszen legkésőbb 2009. végéig a kivitelezési munkálatokat is be kell fejezzék.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: