2011-03-14 17:54:13• hírek • Szatmar.ro

Sámel aranyat, Pándi ezüstöt nyert

A hétvégén Jászvásáron került sor a cselgáncsozók U23-as korosztályának országos bajnokságára. A viadalról természetesen a Szatmárnémeti Unió cselgáncsozói sem hiányozhattak, sőt Terely Mihály tanítványai egy arany és egy ezüstéremmel gazdagították a klub trófea-gyűjteményét.

Sámel Lóránd győzelmére, ha lehet ilyet mondani egy küzdősport esetében, szinte mérget lehetett volna venni, hisz a még mindig csak 20 esztendős fiatalember címvédőként érkezett a moldvai városba. Terely mester elmondása szerint Sámel az első összecsapását karfeszítéses ipponnal, a másodikat lábdobásos ipponnal, a harmadikat egy jukóval nyerte meg, a döntőben pedig fél perc alatt egy lábsepréssel verte ellenfelét.

Éremesélyesként vágott neki a megmérettetésnek Pándi Karola is, aki szintén nem okozott csalódást: csak a döntőben kapott maradt alul a nagyváradi Lorena Podelenczki ellen. Ez azonban mindenképpen előrelépés számára, hisz a tavaly a harmadik helyen végzett.

Az Unió színeit további két sportoló is képviselte, Szánta Tamás az ötödik, a 17 esztendős Seres Cristian pedig a hetedik helyen zárta a bajnokságot.

„Lóránd és Karola érme végül is papírformának számít, Cristitől is vártam úgy 75 százalékben egy medált, ezért van egy kicsi hiányérzetem, dehát van még bőven ideje. Tamás a bronzmeccsen kapott ki, ekkor már elfogyott az ereje, ahogy láttam egy kicsit többet kellene edzenie Kolozsváron, hogy jobban bírja fizikailag. Sámelnek sem volt amúgy könnyű, hiszen ilyenkor mindenki a bajnoki címvédőt szeretné legyőzni, ezért még jobban küzdenek az ellenfelek" - összegzett Terely Mihály.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: